Mi történt augusztusban, ami ma is meghatározza gyógyulását?
Augusztus 1.
A Szoptatás Világnapja.
Augusztus 6.
1881-ben megszületett Sir Alexander Fleming, a penicillin felfedezője, aki 1945-ben Nobel-díjat kapott.
Augusztus 24.
1988-ban megszületett az első magyar lombikbébi.
1917-ben megszületett Várterész Vilmos, orvos, sugárbiológus, aki a sugárzás emberi testre, főként a vérre gyakorolt hatását vizsgálta. Ő alapította az országos Frédéric Joliot-Curie Sugárbiológiai és Sugár egészségügyi Intézetet.
1983-ban elhunyt Glauber Andor orvos, egyetemi tanár, ortopédsebész. Glauber Andor 1973-83 között az Országos Ortopédia Intézet igazgatója volt. Munkássága során főleg a veleszületett csípőficam és a csípő degeneratív ízületi megbetegedéseinek műtéti kezelésében ért el eredményeket. Foglalkozott a csontregeneráció kérdéseivel is. Több tudományos szakkönyvet is írt. Fontos szerepe volt abban, hogy az ortopédia oktatása megindult a pécsi és a debreceni orvostudományi egyetemen.
Augusztus 25.
1900-ban megszületett Sir Hans Adolf Krebs, biokémikus. 1953-ban megosztott Nobel-díjat kapott a citromsavciklus felfedezéséért. A más néven Krebs-ciklusnak nevezett folyamat a legtöbb oxigént felhasználó sejtben megtalálható energiaellátást biztosító mechanizmus alapja.
1916-ban megszületett Frederick Chapman Robbins, Nobel-díjas amerikai gyermekgyógyász, a gyermekbénulás vírusának működését tárta fel.
Augusztus 26.
1723-ban meghalt Anton van Leeuwenhoek holland természettudós, a mikrobiológia megteremtője, a hímivarsejtek felfedezője. Főbb felfedezései: vörösvérsejtek, infusoriák, baktériumok, hímivarsejtek, harántizmok rostjai. A neves tudós, aki mikroszkópos vizsgálataival lendítette előre a természettudományt, egy textilkereskedő alkalmazottjaként dolgozott könyvelőként és pénztárosként, kutatásait szabad idejében végezte. Tudományos előképzettség nélkül, saját maga fejlesztette ki, és készítette el mikroszkópjait, amelyekkel a növényi, állati és emberi szöveteket vizsgálta. Optikai eszközeit állandóan tökéletesítette, végül 300-szoros nagyítású, tökéletes képet tudott előállítani. Feltárta az emberi test fontos alkotóelemeit, és elsőként fedezett fel addig ismeretlen apró élőlényeket a vízben és a levegőben.
1850-ben megszületett Charles Robert Richet Nobel-díjas francia orvos és fiziológus, egyetemi tanár, költő, drámaíró. Az ideg- és izomélettan területéhez kapcsolódnak alapvető kutatásai. Szérumterápiával, immunizálással is foglalkozott. 1902-ben fedezte fel az általa anafilaxiának (védtelenségnek) nevezett jelenséget amely a szervezet ellenanyag termelését jelenti a bejuttatott allergén anyagok hatására. Ez aktív védettséget biztosít a szervezet számára. Túladagolása anafilaxiás sokkot idézhet elő, ez halálos is lehet. Első széruminjekciós eljárását 1890-ben végezte emberen. Az anafilaxiával kapcsolatos kutatásaiért 1913-ban kapott orvostudományi Nobel-díjat.
Augusztus 30.
1846-ban megszületett Kresz Géza orvos, a budapesti Önkéntes Mentő Egyesület, a mai mentőszolgálat elődjének megalapítója.