Vitaminpótlás terhesség alatt

2016 október 19 - Kontent

A gyermekvárás időszakában különösen fontos, hogy odafigyeljünk táplálkozásunkra, hogy megfelelő mennyiségben juttassunk szervezetünkbe vitaminokat, ásványi anyagokat. Nagyon lényeges, hogy nem kell „kettő helyett” ennünk, törekedjünk a minőségre, ne a mennyiségre!

1_7.jpg

Ezt megvalósítani persze nem olyan egyszerű: a terhesség elején sokan szenvednek az émelygéstől, hányingertől, vagy éppen „falási rohamoktól”, később pedig, ahogy nő és helyezkedik a baba, úgy érezheti, hogy egy falat sem fér el a gyomrában.

Ha valamiben hiányt szenved szervezetünk, az nem csak az anyára lehet hatással, hosszútávon a baba egész életére kihathat!

Mi az, amire ebben az időszakban szüksége van az anya és gyermek szervezetének?

A fogamzás időszakában és az első hetekben a folsav (mely nevét a latin „folium” –levél szóról kapta, hiszen elsődleges természetes forrása a leveles zöldségek) fogyasztása és pótlása javasolt. Hiányában a fejlődő embrió gerincét, a velőcsövet lezáró folyamat nem tud hibátlanul végbemenni.

A zsírban oldódó A-vitamin természetes forrása a sárgarépa, sütőtök, cékla, brokkoli és tojás. Jó hír, hogy étrendünkből szinte 100%-ban fedezhető a bevitel és a multivitamin készítmények is tartalmazzák a napi ajánlott mennyiséget, így nem kell számolnunk azzal, hogy farkasvakság vár ránk vagy gyermekünk csont-, fog- és bőrszövete nem alakul ki megfelelően. Figyelem, túladagolása káros lehet a baba fejlődésére, ezért ügyeljen, hogy a napi ajánlott mennyiséget ne haladja meg a fogyasztása!

2_8.jpg

Vas: a várandós hölgyeknek 2x annyi vasra van szükségük, mint a többieknek. Terhességben a vas szükséglet azért fokozott, mert a magzatba mintegy 300 mg vas kerül és a szülés idején is történik vérvesztés. Ezt a megnövekedett igényt csak olyan mértékű táplálékbevitellel lehet fedezni, ami már nem egészséges, ezért szükséges a normál táplálkozáson túli pótlása is, hogy megelőzzük a vérszegénységet. A vérszegénység kialakulása előtt a szervezet vasraktára kiürül, ezért a korai időszakban a vashiánynak nincs klinikai tünete. Később alakulnak ki a vérszegénység tünetei, mint szédülés, fejfájás, gyengeség, nem fájdalmas nyelvgyulladás. Bővebben itt és itt olvashat a témáról.

D-vitamin: A kalcium és a foszfor csontokba való beépülését segíti. Hiányában a csontok fejlődése súlyos zavart szenved. A szükséges mennyiség döntő részét a napfény segítségével állítja elő szervezetünk, kisebb részét pedig táplálékkal (tojás, tejtermékek, máj) visszük be szervezetünkbe. Hölgyeim, óvatosan a máj fogyasztásával, ugyan is vasban dús táplálék, de a magas A-vitamin-tartalom miatt (túlzott bevitele ártalmas lehet a magzat fejlődésére) mértékkel javasolt fogyasztani.

3_5.jpg

Magnézium: A magnéziumhiány fokozza a koraszülésre és a gestosisra való hajlamot. Az EPH (oedema, proteinuria, hypertonia) gestosis leggyakrabban a terhesség harmadik harmadában fordul elő. Három fő tünete van: vizenyő (ödéma), fehérjevizelés és magas vérnyomás. A magzat szervezetének magnézium tartalma a 4. hónaptól, jelentős mértékben, mintegy tizenkétszeresére nő a terhesség végére. A magzat szervezete, tehát mind több magnéziumot halmoz fel az anyai szervezet rovására. A várandós anyuka szervezetében viszont a magnézium tartalom csökken, mind a szérumban és mind a szövetekben. A várandós anyukák szérum-magnéziumszintje 20%-al alacsonyabb a hasonló korú, nem várandós hölgyekéhez képest. A különböző készítmények eltérő hatóanyagokat, általában különböző magnézium-sókat tartalmaznak. A különböző sók felszívódása és hasznosulása eltérő, emiatt a különböző sókból különböző elemi magnézium mennyiségeket kell bevenni naponta. 

Járjon el körültekintően, amikor kiválasztja, hogy milyen készítménnyel szeretné megelőzni a magnéziumhiány kialakulását, vagy éppen pótolni a vitaminokat, ásványi anyagokat!  

Nagyon fontos, hogy csak a hazánkban forgalmazott, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet, illetve az Európai Gyógyszerügyi Hatóság (EMEA) által bevizsgált és engedélyezett készítményeket fogyassza! És ne feledje, a vitaminok, étrend-kiegészítők szedése nem helyettesíti a kiegyensúlyozott táplálkozást!

Boldog, egészséges babavárást kívánunk Önnek!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://meggyogyulnek.blog.hu/api/trackback/id/tr2711817743

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása