A B12-vitamin – más néven kobalamin – nagyon fontos szerepet játszik a sejtanyagcserénkben és ezáltal a szervezet számos élettani folyamatában is. Ezért hiánya nem tréfadolog: súlyos problémákhoz vezethet! Nagyon fontos tehát ennek megelőzése, korai felismerése és helyes kezelése.
A B12-vitamin szerepe a szervezet élettani folyamataiban
A B12-vitamin egyik legfontosabb hatását a vérképzésben fejti ki: hiányában vérszegénység alakulhat ki. Emellett hat az idegek védőburkának, az ún. mielinhüvelynek az épségére is. Ezért hiányában az érző- és a perifériás idegek elváltozása, hallásromlás, makuladegeneráció, fáradékonyság, depresszió alakulhatnak ki, és romolhatnak a kognitív képességeink is. A hiány korai jelei lehetnek a fáradékonyság, sápadtság, kéz- és lábbizsergés, bizonytalan járás. Előfordulhatnak egyéb neurológiai tünetek is, mint például a kezek vagy lábak égő érzése, zsibbadása vagy fájdalma, izomgyengeség, zavartság és az ítélőképesség károsodása. Hosszabb távon pedig összetett, több szervrendszert érintő, akár súlyos és tartós elváltozásokat idézhet elő hiánya. Ezek megelőzhetők, ha időben felismerik a B12-vitaminhiányt, és megfelelően kezelik is azt.
Ugyanakkor az alacsony B12-vitamin szint sokáig nem okoz egyértelmű tüneteket, ezért felismeréséhez a szervezetet egészében vizsgáló szemlélet mellett laborvizsgálatokra is szükség lehet: vérképvizsgálatra és a szérum B12-szintjének, esetenként a metilmalonsav szintjének mérésére.
B12-vitamin szükséglet
B12-vitaminhoz természetes módon elsősorban húsokból, májból, halakból, tojásból és tejtermékekből juthatunk. Napi adagja felnőttek számára 3 mikrogramm, és mivel a húst, állati eredetű táplálékot is fogyasztó emberek naponta akár 7 mikrogramm B12-t is bevisznek, ez bőven fedezi szükségletüket.
A B12-vitaminhiány oka lehet az átlagosnál nagyobb igény, például a terhes kismamáknál, a szükségeshez képest kisebb bevitel, például a vegetáriánusoknál, vagy a bevitt elégséges mennyiségű vitamin felszívódási zavara is. Ugyanis a B12-vitamin felszívódása a táplálékból nagyon komplex folyamat, amit számos tényező megzavarhat: bizonyos betegségek, enzimhiányok, gyógyszer-mellékhatások, sebészeti eljárások is. Ennek megértéséhez a legfontosabb tudnivaló, hogy ez a vitamin állati fehérjéből gyomorsav segítségével szabadul fel.
Vagyis ha valakinek valamilyen okból nincs elég gyomorsava, akkor hiába eszik húst, sajtot, tojást, nincs, ami leválassza ezekről a B12-vitamint!
De vajon milyen okból lehet valakinek kevesebb gyomorsava a szükségesnél?
A kevés gyomorsavat okozhatják gyulladásos betegségek, baktériumok, a cukorbetegség bélrendszeri szövődményei, Crohn-betegség, valamint bizonyos gyógyszerek, melyek a gyomorsav termelődését gátolják: H2 receptorblokkolók vagy protonpumpagátlók (PPI). És idősebb korban minden további betegség vagy elváltozás nélkül is csökken a gyomorsavtermelés.
Cikkünkben ezek közül a protonpumpagátlókkal ismerkedünk meg egy kicsit részletesebben!
A gyomor sejtjeinek sejthártyájában található csatornákat, melyek a savasságot okozó hidrogénionokat, vagyis protonokat juttatnak a gyomorba, a gyomorban lévő káliumionokat pedig bejuttatják a sejtbe, vagyis kicserélik őket, nevezzük protonpumpának. A protonpumpagátlók (PPI) pedig olyan gyógyszerek, melyek megakadályozzák ennek a pumpának a működését, akár 100 százalékban is, végérvényesen megbénítva a protonpumpákat. Ezután csak akkor jut sav a gyomorba, ha új pumpa keletkezik.
Gyomrunk savassága nagymértékben függ attól, hogy mit és mennyit eszünk. A fűszeres, zsíros ételek és a kelleténél nagyobb mennyiség elfogyasztása fokozott gyomorsavtermeléshez vezethet. Ugyanakkor a gyomorra nehezedő nyomás is kiválthatja a gyomorégést: vagyis például a túlsúly, a túl szoros ruházat, a terhesség, sőt akár lelki okai is lehetnek. Ez sokaknak kellemetlenséget okoz, amit nem a kiváltó okok, hanem a tünetek kezelésével oldanak meg: protonpumpagátlók szedésével csökkentik a túlzott gyomorsavtermelést, ami azonban könnyen vezethet túl kevés gyomorsavhoz és végsősoron B12-vitaminhiányhoz.
Ugyanakkor – ha már kialakult a reflux és esetleg fekélyek, ezek kezeléséhez, gyógyításához elkerülhetetlenek. A reflux kialakulásakor a gyomorból sav kerül vissza a nyelőcsőbe (a torkot a gyomorral összekötő csőbe), ami fájdalmat, gyulladást és gyomorégést okoz. A protonpumpagátló szerek alkalmazhatóak a Helicobacter pylori, vagyis egy baktérium által kiváltott fertőzés komplex kezelésében is, ami szintén a gyomorsavcsökkenéséhez vezethetne.
Hirdetés
Mit ajánlunk?
A B12-vitamin Ankermann bevont tabletta vény nélkül kapható gyógyszer, egyszerű, fájdalommentes megoldás a B12-vitaminhiány kezelésére napi egy tablettával, mely 1000 mikrogramm B12-vitamint (cianokobalamin) tartalmaz.
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
B12/H/2021-56 Lezárás dátuma: 2021.09.27.
Megelőzés, hiánypótlás
Ha szeretnénk megelőzni a B12-vitamin-hiány kialakulását, fontos a megfelelő mennyiségű vitamin bevitele vegyes táplálkozással, de ha már kialakult a hiányállapot, a kezelés csak nagy dózisú készítménnyel lehet hatékony. B12-vitamin Ankermann készítmény ugyanolyan hatékonyan teszi lehetővé a B12-vitaminpótlást, mint az injekciós kezelés, de mindezt otthoni körülmények között kényelmesen, fájdalommentesen. Az 1000 mikrogrammos tablettából elég naponta egyet bevenni a hiány megszüntetéséhez.
Háttéranyagok:
- https://masticha.hu/keves-gyomorsav-az-emesztesi-nehezsegek-oka/
- https://www.webbeteg.hu/cikkek/emesztorendszer/22989/gyomorsavhiany
- https://www.webbeteg.hu/cikkek/reflux_gyomorfekely/4297/protonpumpagatlok-refluxra-gyomorfekelyre
- https://www.hazipatika.com/taplalkozas/egeszseg_es_gasztronomia/cikkek/tul_sok_a_savam_mit_egyek
- Boleman et. al. Oral versus intramuscular cobalamin treatment in megaloblastic anemia: a single-center, prospective, randomized, open-label study. Clin. Ther. 2003 Dec; 25(12): 3124-34
- Lam JR, Schneider JL, Zhao W, Corley DA (2013). Proton pump inhibitor and histamine 2 receptor antagonist use and vitamin B12 deficiency. JAMA 310(22):2435-2442
- de Groot Kamphuis DM, von Dijk PR, Groenier KH, Houweling ST, Bilo HJ, Kleefstra N (2013). Vitamin B12 deficiency and the lack of its consequences in type 2 diabetes patients using metformin. Neth J Med 71(7):386-390
- Langan RC, Goodbred AJ. Vitmain B12 Deficiency: Recognition and Managment. AmFam Physician. 2017 Sep 15;96(6):384-389
- Vanderbrink BA. Cain MP, King S, Meldrum K, Kaefer M, Misseri R, Jones D, RinkRC. Is oral vitamin B(12) therapy effective fot vitamin B(12) deficiency in patients with prior ileocystoplasty? J Urol, 2010 Oct; 184(4 Suppl):1781-5
- Berlin H, Berlin R, Brante G. Oral treatment of pernicious anemia with high dose of vitamin B12 without intrinsic factor. Acta Med Scand. 1968:184(4):247-258
- UNGLEY CC. Absorption of vitamin B12 in pernicious anemia. I. Oral administration without a source of intrinsic factor. Br Med J. 1950 Oct 21;2(4685):905-8
- Metaxas C, Mathis D, Jeger C, Hersberger KE, Arnet I, Walter P. Early biomarker response and patient preferences to oral and intramuscular vitamin B12 substitution in primary care: a randomised parallel-group trial. Swiss Med Wkly. 2017 Apr 7;147:w14421
- Wang H, Li L, Qin LL, Song Y, Vidal Alaball J, Liu TH. Oral vitamin B(12) versus intramuscular vitamin B(12) for vitamin B(12) deficiency. Cochrane Database Syst Rev. 2018 Mar
- Devalia V, Hamilton MS, Molloy AM: British Committee for Standards in Haematology. Guidelines for the diagnosis and treatment of cobalamin and folate disorders. Br J Haematol. 2014;166(4):496-513
- Smelt HJM, Pouwels S, Said M, Smulders JF. Neuropathy by folic acid supplementation in a patient with anemia and an untreated cobalamin deficiency: a case report. Clin Obes. 2018 Aug 8(4):300-304.
WPh/MB/2025-3, Lezárás dátuma: 2025.02.05.