Járványszerű, pusztító betegségek betegségek – avagy a vitaminok felfedezésének története 1. rész

Az emberiség a XX. század elején fedezte fel a vitaminokat, miközben a vitaminhiány miatt kialakuló megbetegedéseket már az ősidőkben is ismerte, sőt némelyiket még gyógyítani is tudta! Persze azt egyáltalán nem értették, hogy mi okozza a betegséget, és mivel ezek egy-egy időszakban, bizonyos népcsoportokban tömegesen jelentkeztek, azt hitték, fertőző járványokról van szó. E szerint is kezelték őket legtöbbször: jellemzően elkülönítéssel. Ha gyógyítani is tudták, akkor sem értették, hogy a népi gyógymód mitől működik.

rizs_b1_vitamin.jpg

A vitaminok felfedezésében éppen ezek a járványosnak tűnő, és bizony sokszor halálos betegségek jelentették a kulcsot, mint a skorbut, az angolkór, a beriberi, a pellagra, a farkasvakság, valamint a növekedési rendellenességek. Két részes sorozatunkban bemutatjuk a vitaminok felfedezésének sokszor meglehetősen izgalmas történetét, ismertetjük, mi történik, ha vitaminhiány alakul ki, de foglalkozunk azzal is, hogy kell-e és mikor kell vitaminkészítményeket szedni.

A-vitamin

Az A-vitaminhiányban kialakuló farkasvakságról először az időszámításunk előtt 1500–1600-ból származó Ebers-papirusz említéséből szerezhetünk tudomást. Ahogyan azt is azonnal megtudhatjuk az iratból, hogy halmájjal gyógyították. És nemcsak Egyiptomban, hanem Kínában is alkalmazták a mézes májat a kezelésre ekkoriban. A májjal történő kezelési módot ismerte Hippokratész és sok más ókori orvos is: a görög Dioskurides, a római Galenus, Aetius, Celsus vagy az arab Ali ben Isa is. De egyikük sem tudta, mit is kezelnek a májjal, és miért működik a kezelés.

Ehhez egészen a XIX. századig kellett eljutnunk, amikor már ismerték a három fő alaptápanyagot a szénhidrátokat, fehérjéket és a zsírokat. Azt gondolták, ha ezekből megfelelő arányban, megfelelő mennyiséghez jut a szervezetünk, akkor egészségesek leszünk. Az évszázad végére azonban kezdték már sejteni, hogyha csak az alaptápanyag mesterséges változataival tápláljuk az állatokat – vagyis nem természetes tejjel, hússal, zöldségekkel stb., hanem tisztított kivonatokkal, akkor a fejlődésük, növekedésük megáll. Sőt a kísérleti állatok nagyon hamar el is pusztultak. Ebből jöttek rá, hogy a természetes élelmiszerekben valami más is van, mint a 3 alaptápanyag. Először Nyikolaj Lunin mondta ki, hogy „a természetes élelmiszerek, mint például a tej, a fő összetevők mellett kis mennyiségben olyan ismeretlen anyagokat is tartalmaznak, melyek nélkülözhetetlenek az élethez.”

1906-ban Frederick Hopkins is elvégezte a korábbi kísérleteket: tejfehérjéből, szénhidrátból, zsírból és sókból álló keverékkel etetett patkányokat, és megfigyelte, hogy a növekedésük lelassult. Ha friss tejet is kaptak, rendbe jöttek. Mivel a tejszín még a tejnél is hatékonyabb volt, rájött, hogy a növekedést segítő járulékos faktor – ő így nevezte el, amit ma vitaminnak hívunk – zsírnemű. Sőt arra is rájött, hogy a növényi zsírok általában nem hatásosak, vagyis a növekedési járulékos faktorhoz való hozzájutást többnyire az állati eredetű zsiradékok biztosítják. Később ennek a bizonyos növekedési faktornak adták az A-vitamin nevet, pedig valójában nem is ez volt az első vitamin, amit felfedeztek. Hopkins munkásságát 1929-ben orvosi Nobel-díjjal ismerték el, melyet Christiaan Eijkmann-nal (lásd a B1 vitamint) megosztva kapott.

B1-vitamin

Ahogyan azt már jeleztük, nem is az A-vitamin volt az első, amit felfedeztek, hanem a B1-vitamin, csak amint majd nemsokára bemutatjuk, ez a felfedezés kezdetben elsikkadt.

Mindenesetre a B1-vitamin története is elkezdődött már időszámításunk előtt, méghozzá 2697-ben, egy később beriberi néven ismertté vált betegség tüneteinek leírásával, amelyet a kínai orvosoknak köszönhetünk. Feljegyzéseik ugyanis említenek egy betegséget, melynek tünetei: az izomgyengeség, a végtagok merevsége, járásképtelenség, ödémák, láz, ideggyulladás¸ szellemi tunyaság, bénulások és súlyos esetben halállal jár. Ma már tudjuk, hogy ez a B1-vitaminhiány miatt kialakuló beriberi, vagyis az ideggyulladás. A kifejezés egyébként szingaléz eredetű, és végzetes elgyengülést jelent.

Első klinikai leírását két holland orvostól kaptuk: Bontiustól 1642-ből és Nicolaas Tulptól 1652-ből, aki észrevette, hogy a Holland Kelet-Indiából visszatérő embereken jelentkeztek ugyanazok a sántasággal járó tünetek, mint az ázsiai gyarmatok bennszülötteinél. Mivel a betegség tömegeket érintett, azt gondolták, hogy járványról van szó.

A beriberi tényleges okára és gyógyítására Christiaan Eijkmann, szintén holland orvos és asszisztense, Gerrit Grijns jöttek rá a XIX. század végén. Valójában ők voltak az elsők, akik tudományosan megalapozták a vitaminok fogalmát, és megértették jelentőségüket. Ezzel pedig tulajdonképpen megváltoztatták az egész orvostudományt is. Hiszen addig azt gondolták, hogy a betegségek okai kórokozók vagy mérgek. Ők viszont rájöttek, hogy valaminek a hiányában is kialakulhatnak betegségek.

Az 1860–1870-es évek forradalmi felfedezései voltak a mikrobák, a baktériumok Louis Pasteurnek és Robert Kochnak köszönhetően, amelyekkel közelebb jutottak olyan betegségek gyógyításához, mint a tuberkulózis, a kolera és a lépfene. Ezért ekkortájt minden, nagyobb tömegeket érintő megbetegedésben járványt láttak.

Az 1880-as években tömeges beriberi hullám söpört végig Délkelet-Ázsián, és a hatóságok teljesen tehetetlenek voltak. A beriberi az indonéziai holland gyarmatokon is megjelent: Jáván minden harmadik ember megbetegedett. A betegséget tartós fertőzésből eredő ideggyulladásként írták le, és okát az éghajlattal, a higiénia hiányával és a rossz közállapotokkal magyarázták. Különösen sok volt a beteg és magas a halálozási arány (60–70%) a szegénynegyedekben, a kórházakban és a börtönökben. Mivel sok gyarmati tisztviselő és katona is „elkapta”, 1886 végén egy holland orvoscsoport érkezett Jávára – köztük Christiaan Eijkmann, aki korábban a Koch-intézetben dolgozott, vagyis a kórokozók szakértője volt. Eijkmann a beriberit okozó mikrobát kereste, de munkája évekig sikertelen maradt: például nem sikerült a kísérleti állatokat megfertőzniük.

1889-ben Eijkmannt nevezték ki a Batáviában létrehozott Királyi Holland-Indiai Bakteriológiai és Anatómiai Kutatóintézet vezetőjévé, így ő volt felelős az intézet dolgozóinak élelmezéséért is. 1889 júniusában azonban a kórház ellátására tartott tyúkok elesége elfogyott, s így a korábbi nyersrizs (barna vagy hántolatlan rizs) helyett a tyúkokat is az embereknek szánt hántolt rizzsel kezdték el etetni. Ezután a tyúkok is elkezdték a beriberi tüneteit mutatni, és a beteg tyúkok hozzá sem nyúltak a hántolt rizshez. Azok azonban, amelyeknek sikerült kiszökni az udvarból, és zöld növényeket is ettek, jobban lettek. Ekkor merült fel a gondolat, hogy talán a rizs héja tartalmaz olyan anyagot, ami nélkülözhetetlen? Ezt támasztotta alá, hogy amikor végül megérkezett a hántolatlan takarmányrizs, néhány nap alatt az összes beteg tyúk meggyógyult!

Ekkor Eijkmann és Gerrit Grijns, az asszisztense kísérletezni kezdtek a hántolt-hántolatlan rizzsel. Rájöttek, hogy a rizs héjában lévő hatóanyag a beriberi ellenszere, és a növekedést befolyásoló tényező is. Eleinte inkább arra gondoltak, hogy a hántolt rizs valamilyen mérget tartalmaz, és ezt a mérget képes közömbösíteni a rizs héjában lévő ellenméreg. Ekkor ugyanis még mindig képtelenségnek tartották a tudósok, a ma már nyilvánvaló következtetést, hogy a beriberit egy, a rizs héjában jelenlevő ismeretlen anyag hiánya okozza.

Az 1890-es években Eijkmann már képes volt meggyógyítani az állatokat, de az embereknél még nem merte alkalmazni. Ekkor készített átfogó statisztikát a holland gyarmatokon lévő börtönök élelmezéséről, és összevetette a rabok halálozási arányával. Rájött, hogy azok között a rabok között, akik hántolatlan rizst kaptak csak 0,0093% volt a halálozási arány, míg azok közt, akik hántolt riszt ettek, 2,8%. A hántolt rizst evő rabok szinte mind meghaltak, ha 3 hónapnál hosszabb ideig tartott büntetésük. Eijkmann ebből levonta a következtetést, hogy az emberi szervezet néhány hónapig kibírja, ha nem jut hozzá a rizs héjában lévő anyaghoz. Sajnos eredményeiket nem fogadták el még ekkor. Pedig 1896-ban azt is megállapították, hogy az újszülött patkányok fejlődése megáll, ha csak hántolt rizst kapnak, de ismét növekedni kezdenek, ha tejet, kukoricát vagy élesztőt adnak nekik. Ebből arra következtetett, hogy a rizs héjában lévő hatóanyag nemcsak a beriberi ellenszere, hanem a növekedést befolyásoló faktor is. És ekkor már tudta, hogy a három alaptápanyag mellett még legalább egy további anyag is szükséges a szervezet normális működéséhez.

Ekkor azonban Eijkmann betegsége miatt hazautazott, és a kutatásokat Grijns folytatta tovább. Kipróbálta, hogy hántolt rizs mellé enyhén főzött húst is adott a csirkéknek, akik így nem lettek betegek, miközben a hosszan főzött hús nem működött. Ezzel többek között cáfolta a méreg – ellenméreg elméletet. Megvizsgálta, hogy más élelmiszerek mennyire hatásosak a beriberi gyógyításában: a sokáig főzött hús és a tápióka nem gyógyította, de a jávai bab hatásos volt. 1901-ben a rizskorpából vizes kivonatot készített, amit sikeresen alkalmazott a beriberi gyógyítására. 1909-ben levonta a következtetést: a rizshéjban található, vízben oldódó anyag fontos szerepet játszik az idegsejtek anyagcseréjében, s hiányában kialakulnak a beriberi tünetei.

Hirdetés

Mit ajánlunk?

A Milgamma® N lágy kapszula benfotiamint, B6- és B12-vitamint tartalmazó, a gyógyszertárakban vény nélkül kapható gyógyszer.

Komplex hatóanyagtartalma miatt kedvezően befolyásolja az idegrendszer és a mozgásszervek   károsodását és gyulladásos megbetegedéseit. Hatékonysága annak is köszönhető, hogy a B1-vitamint zsíroldékony formában, vagyis benfotiaminként tartalmazza, ami könnyebben felszívódik, és hasznosul a szervezetben.

A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét.

 

Mil/H/2021-46 Lezárás dátuma 2021.07.14.

Azonban hiába ismerték fel először a vitaminhiány szerepét, mivel eredményeiket csak egy kis példányszámú holland szaklapban közölték, nem figyelt fel rá a tudományos közösség.

A felfedezés világgal való megismertetését William Fletchernek köszönhetjük, aki 1905-ben Kuala Lumpurban kezelte a beriberit Eijkmann kísérletei alapján. Fletcher egy nagy példányszámú angol orvosi lapban közölte saját és más orvosok kísérleteit, így végre ismertté vált a rizshéj gyógyító hatása.

Mivel azonban a tényleges hatóanyagot nem tudták izolálni vagy előállítani, ezért még sokan kételkedtek a felfedezésben. Így aztán nem is a beriberi okainak és gyógyításának feltárását tartják a vitaminok felfedezésének, hanem az A-vitaminnál már bemutatott Frederick Hopkins munkásságát. Ezért bár a B1-vitamint valójában már előbb körüljárták, mégis a később megismert A-vitamin kapta az ABC első betűjét.

A B1-vitamint először 1912-ben sikerült előállítania Kazimierz Funknak, lengyel biokémikusnak, de még nem nevezte el, viszont ő találta ki a vitamin elnevezést. A B betűjelet Elmer McCollumnak és Marguerite Davisnek köszönhetjük: ők nevezték 1915-ben el az állati zsírokban található növekedési összetevőt A-faktornak, a vízben oldódó összetevőt pedig B-faktornak. Kimondták, hogy az állati szervezet helyes táplálásához mind a kettő elengedhetetlen. Ebből lett általános később – hosszas viták után – a végleges név az A-vitamin és B-vitamin.

Most akkor kell vagy nem kell vitaminokat szedni?! – a vitaminok felfedezésének története 2. rész

Forrás: Kelemen János: Vitaminok - az Orvosi Laboratóriumi és Képalkotó Diagnosztikai Analitikus alapszak hallgatói részére, Medicina Könyvkiadó Zrt. Budapest, 2014 http://tamop.etk.pte.hu/tamop412A/tananyag/Vitaminok/vitaminok.pdf

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://meggyogyulnek.blog.hu/api/trackback/id/tr5816768334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása