Sorozatunk első részében megismerkedhettünk a két elsőként felfedezett vitaminnal, az A- és a B1-vitaminnal, vagy ahogyan eleinte hitték, a B-vitaminnal. Arra ugyanis csak később jöttek rá, hogy egyáltalán nem csak két vitamin van, és hogy a B-családba sem csak egy vitamin tartozik. A jég megtört az első két vitamin felfedezésével – azzal, hogy megértették, valaminek a hiánya is okozhat betegséget –, és ezután sokkal könnyebben és gyorsabban haladt a hiánybetegségek azonosítása, és a hiányt okozó anyag felfedezése. Folytassuk a sort tehát ABC sorrendben.

B3-vitamin

A B3-vitamin felfedezése 1735-ben kezdődött, amikor a spanyol Caspar Casal leírta a B3-vitaminhiány miatt kialakuló pellagrát: a bőr érdes, kiszáradt, hámlik, a száj, a nyelv, a nyálkahártya berepedezett, bőrgyulladások vannak a test egészén, a bőr helyenként barnára színeződik, emésztési zavarok, hasmenés, hányás jelentkezik. A halálozási arány 10% feletti volt. A betegség leginkább nyáron volt jellemző a kukoricával táplálkozó falusi szegények körében. Ezért eleinte a kukorica által okozott mérgezésnek vagy fertőzésnek hitték.

Az 1900-as évek elején az USA-ban pellagra „járvány” tört ki, melynek megállításával a magyar származású Joseph Goldberger bakteriológust bízták meg. Ő felismerte az összefüggést a kukoricaalapú étrenddel, de arra is rájött, hogyha tejet, húst, zöldségeket vagy egy kevés sörélesztőt adnak a betegeknek, meggyógyulnak.

Felismerését megpróbálta bizonyítani, ezért a börtönökben önkénteseket toborzott, akik vállalták, hogy csak kukoricát esznek, és ezzel kiváltotta a pellagrát. Majd amikor ismét kiegyensúlyozottan táplálták őket, meggyógyultak. Goldberger azt is próbálta bizonyítani, hogy a pellagra nem fertőz, ezért saját magát tette ki az elvileg fertőző anyagoknak, de nem lett pellagrája. Mivel azonban ekkor még nem ismerték széleskörűen a hiánybetegség fogalmát, azt, hogy bizonyos anyagok hiánya is okozhat betegséget, eredményeit nem hitték el. Ennek ellenére 1926-ban Goldberger bizonyította, hogy a kiegyensúlyozott étrend vagy egy kis mennyiségű sörélesztő megakadályozza a pellagra kialakulását.

Azonban csak az 1930-as években sikerült elfogadtatni a közvéleménnyel, hogy a pellagra hiánybetegség, melyet az egyoldalú táplálkozás – melyből hiányzik a niacin nevű vegyület, vagyis a B3-vitamin – vált ki. A szinte csak kukoricalisztet fogyasztóknál azért jelenik meg inkább a betegség, mint másnál, mert a kukoricából hiányzik a triptofán aminosav, melyből a szervezet képes valamennyire létrehozni a B3-vitamint. Ezért betegednek meg azok, akik leginkább kukoricával táplálkoznak, nagyobb valószínűséggel.

B-vitaminok

1920–30-as években számos további vitamint is felfedeztek. A vízben oldódókat eleinte mind a B-vitamin egy változatának gondolták, és ezért kezdték el ezt számozni. Később néhányról kiderült, hogy nincs vitaminhatásuk, vagy hogy egy már ismert anyaggal megegyeznek. Ezért hiányoznak számok a B-vitamin sorból.

laktoflavin = B2-vitamin,

niacin = B3-vitamin,

folsav = B4-vitamin,

pantoténsav = B5-vitamin,

piridoxin = B6-vitamin,

kobalamin = B12-vitamin,

pangaminsav = B15-vitamin

C-vitamin

A C-vitamin felfedezése a skorbuttal kapcsolható össze, melyet az időszámításunk előtti 3–4. században írt le Hippokratész, Areteus és Plinius is. A skorbut ízületi és izomfájdalmakkal, bőr- és fogínyvérzésekkel, fogínysorvadással, végtagbevérzésekkel, fekélyekkel, gyomorpanaszokkal, gyengeséggel és kimerültséggel jár. Mivel a kifejezés is viking eredetű, ezért tudjuk, hogy ők is találkoztak vele. Leginkább a középkorban és az újkorban volt nagyon gyakori: egyrészt télen a városokban, másrészt a hosszú hajóutakon. Ugyanis ilyenkor nem jutottak az emberek friss, nyers zöldséghez és gyümölcshöz. Súlyos esetben akár halálos is lehetett.

A kezelés módjára is a tengerészek jöttek rá először tapasztalati úton. Sok mindent használtak ellene: például hagymát, de 1536-ban a francia Jacques Cartier a quebeci indiánok módszerét leste el, és fenyőtűlevél főzetével itatta hajósait. 1601-ben az angol Sir James Lancaster admirális napi 3 kanál citromlevet adott matrózainak. 1737-ben Johann Kramer osztrák katonaorvos leveles zöldséget, elsősorban a savanyú káposztát, valamint gyümölcsöket, citromot, narancsot ajánlott. A savanyú káposztára „esküdött” 1768-ban James Cook is, de használt citromot, narancsot, répát és árpamalátát is.

Az első tudományos kísérletet 1747-ben a skót James Lind, a Salisbury vitorlás hajóorvosa végezte el a skorbut gyógyításával kapcsolatban. A tengerészekből két csoportot alakított ki. Az egyik csoportnak rendszeresen adott citromlevet, a másik nem kapott. Az első csoportban nem alakult ki a skorbut, míg a második csoport tagjai közül sokan megbetegedtek, és csak akkor gyógyultak meg, amikor kaptak a citromléből. A C-vitamin létezését először 1840-ben sejtette meg George Budd, angol orvos, aki kimondta, hogy bizonyos élelmiszerek skorbutellenes hatását egy még ismeretlen komponens okozza, melyet majd rövidesen felfedeznek. Viktor Paschutin, orosz orvos pedig feltételezte, hogy a skorbut a táplálkozással összefüggő hiány következménye.

Az 1920-as években a tudomány elért arra a szintre, hogy elkülönítse és kivonja a természetes élelmiszerekben kis mennyiségben megtalálható anyagokat. A C-vitaminnál ez a folyamat viszonylag sokáig tartott. 1920 és 1928 között több tudós próbálkozott sikertelenül világszerte citrom- és narancsléből kinyerni a C-vitamint. Az első előrelépést 1928-ban Szent-Györgyi Albert érte el, amikor marha mellékveséből és káposztaléből kristályos formában előállította a C-vitamint, de mivel nem állt rendelkezésre elégséges mennyiség, így szerkezetét nem tudta elemezni. 1931-ben sikerült kivonnia és kristályosítania paprikából. A képletet 1933-ban állapította meg Walter Haworth-tal közösen, és már ebben az évben elő is tudták állítani. Az ipari gyártás 1934-ben kezdődött meg. Többek között a C-vitaminnal kapcsolatos eredményeiért kapott 1937-ben Szent-Györgyi Albert orvosi és biológiai Nobel-díjat. De Haworth és egy másik C-vitaminon dolgozó tudós, Karrer is megkapta a kémiai Nobel-díjat 1947-ben.

A C-vitamin elnevezést még 1922-ben javasolta Elmer McCollum.

D-vitamin

A D-vitamin hiányában kialakuló angolkór első leírását az angol Francis Glissontól kaptuk 1651-ben. Nevéhez híven nagyon gyakori volt a 18–19. századi angliai nagyvárosokban, elsősorban szegény gyerekek között. Tünetei csontképződési rendellenességek: a csontok elgörbülnek, a gerinc elferdül, „tyúkmell” alakul ki, csonttörések, csontfájdalmak, izomgyengeség. Kisgyerekeknél növekedési rendellenességekkel, rossz fogakkal társul.

Először 1807-ben kezelte az angol Bardsley sikeresen halmájolajjal. 1882-ben Trousseau az angolkórt táplálkozási hiánybetegségnek nevezte. Az A-vitaminnál már megismert Frederick Hopkins pedig állatkísérletekkel bizonyította, hogy bizonyos táplálékokban olyan anyag található, amely megakadályozza az angolkór kialakulását.

Igazi áttörést az 1910-es évek hoztak, amikor angol és német kutatók állatkísérletekkel rájöttek, hogy a napfény UV sugárzása gyógyítja az angolkórt. Először 1913-ban Raczynski bizonyította, hogy napfényen tartott kutyák több kalciumot és foszfort építenek be a csontjukba, mint a sötétben élők. Amikor az I. világháborúban nem volt elég csukamájolaj, Berlinben Kurt Huldschinsky megpróbálkozott az ultraibolya fény alkalmazásával, és sikeresen gyógyított angolkóros gyerekeket. Ezután Európa-szerte „napfényklinikák” alakultak.

A 20-as években Alfred Hess és Harry Steenbrock jöttek rá először arra, hogyha élelmiszereket sugároznak be UV-fénnyel, akkor gyógyítják az angolkórt, aztán pedig arra, hogy a D-vitamin a bőrben képződik napfény hatására. 1922-ben sikerült Elmer McCollumnak halmájolajból előállítania az angolkór ellenszerét, amelyet D-vitaminnak nevezett. 1925-ben Adolf Otto Reinhold Windaus kutatta a D-vitamin szerkezetét, amelyet 1936-ban írt le. Munkásságért kémiai Nobel-díjat kapott.

Hirdetés

Vitaminok nélkül nincs élet

A fenti vitamin-történetek bizonyítják, hogy a vitaminhiányt nem szabad félvállról venni, mert súlyos, akár halálos betegségeket is okozhat. De akkor miért halljuk olyan sokszor, hogy a vitaminszedés felesleges?

Mert attól valóban nem leszünk egészségesebbek, ha csak biztonsági okból szedünk vitaminokat! Vagyis ha természetes úton, kiegyensúlyozott táplálkozással, napozással hozzájutunk a szükséges mennyiségű vitaminhoz, akkor nem kell plusz tablettákat szedni. De vannak helyzetek, amikor a vitaminhiány kialakulását meg kell előzni vagy a már kialakult hiányt meg kell szüntetni.

• Például, ha táplálkozásunk nem fedezi a szükséges mennyiséget: ilyen eset, ha valaki vegetáriánus, így nem jut elég B12-vitaminhoz.
• Vagy télen, amikor nem süt eleget a nap, de ha sütne, sem volna megfelelő a beesési szöge, és nem is nagyon szokás télen napozni.
• Esetleg idősebb korban, amikor minden vitamin felszívódása romlik, vagyis ha elvileg elegendő mennyiséghez is jut az ember táplálkozással, egyáltalán nem biztos, hogy ez megfelelően hasznosul.
• Netán a szükséglet növekedett meg, például terhesség, szoptatás idején.
• Sőt bizonyos betegségek és bizonyos gyógyszerek is akadályozhatják a vitaminok felszívódását.

Ha tehát, valamelyik állítás igaz, egyáltalán nem felesleges megelőzés vagy hiánypótlás céljából vitamint szedni. Az első esetben kisebb mennyiség is elegendő lehet, a második esetben viszont a nagydózisú készítmények segíthetnek.

Járványszerű, pusztító betegségek betegségek – avagy a vitaminok felfedezésének története 1. rész

Forrás: Kelemen János: Vitaminok - az Orvosi Laboratóriumi és Képalkotó Diagnosztikai Analitikus alapszak hallgatói részére, Medicina Könyvkiadó Zrt. Budapest, 2014 http://tamop.etk.pte.hu/tamop412A/tananyag/Vitaminok/vitaminok.pdf