Mi történt februárban, ami ma is meghatározza a gyógyulását?
Február 8.
1831-ben Megszületett Rebecca Lee, az első fekete bőrű nő, aki orvosi diplomát szerzett.
Február 10.
1910-ben megszületett Glauber Andor orvos, egyetemi tanár, ortopédsebész. Glauber Andor 1973-83 között az Országos Ortopédia Intézet igazgatója volt. Főleg a veleszületett csípőficam és a csípő degeneratív ízületi megbetegedéseinek műtéti kezelésében ért el eredményeket. Foglalkozott a csontregeneráció kérdéseivel is. Fontos szerepe volt abban, hogy az ortopédia oktatása megindult a pécsi és a debreceni orvostudományi egyetemen.
Február 12.
1809-ben megszületett Charles Robert Darwin angol természettudós, a természetes kiválasztódás elméletének megalkotója. 1859-ben jelent meg fő műve: "A fajok eredete", 1871-ben pedig "Az ember származása", amelyben az embert egy - akkor még ismeretlen - közös ősmajomtól származtatta.
Február 13.
1842-ben megszületett Török Aurél orvos, egyetemi tanár, antropológus, akadémikus. Török Aurél a budapesti Embertani Intézet és Múzeum megalapítója, nagyszámú tudományos dolgozata, valamint az általa szerkesztett koponyamérő (craniometer) alapján neve külfölden is jól ismert. A darwinizmus korai híve volt; embertani méréseket végzett kihantolt történelmi személyek csontvázán, foglalkozott a honfoglaló magyarság antropológiájával is.
Február 19.
1817-ben megszületett Kossuth Zsuzsa, Kossuth Lajos húga, aki megszervezte az első katonakórházat. Teljes nevén: Udvardi és kossuthfalvi Kossuth Zsuzsanna, meszlényi Meszlényi Rudolfné Az 1848–49-es szabadságharcban a tábori kórházak főápolónője volt. Elsőnek hívta fel a sebesült katonák ápolásának kötelességére a civilizált világ figyelmét, az Amerikai Egyesült Államokban már életében nagy tisztelet övezte.
Február 23.
1884-ben született Kazimierz Funk. Lengyel biokémikus volt, nevéhez fűződik a vitamin koncepciójának első kidolgozása 1912-ben, a vegyületeket ő nevezte először vital amin-nak vagy vitaminoknak, az élet aminóinak.
Február 27.
1950-ben Megszületett Somogyi Péter biológus, az agy szerkezetének kutatója. Biológus, neurobiológus, a biológiai tudomány doktora. A központi idegrendszer és az agy szerkezetének, illetve neuronhálózatának nemzetközileg elismert kutatója.
Február 28.
1953-ban február 28-án két fiatal kutató besétált egy cambridge-i kiskocsmába, az Eagle-be, és az ott ebédelő tömegnek hanyagul bejelentették, hogy megoldották az „élet rejtélyét”. Ők Francis Crick és James D. Watson voltak, és a bejelentett felfedezésük az öröklés anyagát hordozó DNS molekula kettős-spiráljának szerkezete volt. Nekik köszönhető, hogy egyes kutatók nagyobb paradicsomok megalkotásán, mások pedig egyes betegségek génterápiával való kezeléséről álmodnak, a rendőrség pedig DNS-minták alapján bűnőzöket azonosít. Munkájukat 1962-ben Nobel-díjjal jutalmazták.