Vádligörcsök éjjel-nappal? Keresd az okokat, és szüntesd meg!

woman-3061123_960_720.jpg

Azt szinte már mindenki tudja, hogy a magnézium jó hatással van az izmokra, de azt már kevésbé értjük, hogy miért. Nézzünk tehát egy kicsit mélyebbre az izomműködést segítő vagy akadályozó jelenségek mögé!

Mindenki tapasztalt már izomgörcsöt akár futás, de akár még jóga közben is. A görcsös vádli miatt kínszenvedés minden lépés, és ahelyett, hogy ellazulhatnánk, éles fájdalom rántja össze a lábat. Ilyenkor az izomrostok összehúzódásáért és elernyedéséért felelős vékony szálak összecsúsznak, megfeszítik az izmokat, és nem engedik ellazulni. Attól függően, hogy jellemzően mikor tapasztaljuk ezt, következtethetünk az okokra.

Ha mozgás közben lép fel izomgörcs, az a vörös izomrostok oxigénhiányára utal. A hemoglobin, amely oxigént szállít – nem jut el az izmokba. Ha a vérben kevés a kalcium, a kalcium-magnézium arány megbomlik, amire az izom összehúzódással reagál. Vagyis pótolni kell a kalciumot, de úgy hogy helyes arány alakuljon ki a magnéziummal. Vagyis 2 egység kalciumhoz 1 egység magnéziumot kell bevinni. Fontos, hogy mindkettőt pótoljuk, mert ellenkező esetben a szervezet a saját raktáraihoz nyúl. Mivel a kalciumot a csontokból fogja elvonni, hosszútávon csontritkulás alakulhat ki. Ha a magnéziumot hagyjuk ki a koktélból, az izomgyengeséghez fog vezetni.

Ha alvás közbeni jelentkezik a görcs, akkor ez egy aminosav, az L-glutamin hiányára utal, amely az izmokat körülvevő anyag 60%-át teszi ki. A jellemzően nyugalmi állapotban lebomló kortizol, vagy más néven stresszhormon a lebomlásához az L-glutamint használja, ha ez nem áll rendelkezésre a vérben, az izmokat körülvevő anyagból szerzi. Ahogy ennek szintje csökken az izmok körül, azok összehúzódnak, görcsölni fognak. Ha nap közben túl magasra tornáztuk fel a stresszszintünket, akkor a több kortizol lebontásához, több L-glutaminra lesz szükség. Ráadásul az aktív mozgás is egyfajta stresszt jelent a szervezet számára.

Érdemes tehát ilyenkor magnézium mellett – amely egyébként szerepet játszik a stresszszint szabályozásában is – proteint is fogyasztani. Ezzel a vérbe juttatjuk az L-glutamint, vagyis a kortizol a vérben lévő aminosavakat köti meg ahelyett, hogy az izmokat zsigerelné ki.

Hirdetés

Mit ajánlunk?

A Magnerot tablettában a magnézium orotát molekulához kötött, mely biztosítja a magnézium jó felszívódását.

A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

 Ha az izmok görcse nyújtózkodás közbeni jelentkezik, akkor ez egyértelműen magnéziumhiányra utal. Ilyenkor megint csak a kalciumot és magnéziumot kell együttesen pótolni.

E mellett a magnéziumnak szerepe van a glükóz energiává alakításában is, amely nélkül egyszerűen nem lennének képesek az izmok erő kifejtésére, de részt vesz az oxigénszállításban és a fehérje szintézisében is. A megfelelő magnézium-bevitel javítja a keringési funkciókat, de szerepet játszik a szív izmainak megfelelő működésében, ritmusának szabályozásában is.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://meggyogyulnek.blog.hu/api/trackback/id/tr4314361549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása