Aluszékony, sápatag, kedvetlen kamaszlány? Ne legyintsen rá, mert kezelhető!

teenager3.jpg

Már a középkorban is megfigyelték, hogy a fiatal lányok (akkortájt még nagy valószínűséggel szűzlányok) között gyakori egy betegség, melynek egyik leglátványosabb tünete, hogy a lányok bőre „elzöldült”. Innen is kapta nevét: zöld betegség vagy szűzlánykór.

A tüneteket - a levertséget, étvágytalanságot, a menstruáció megszűnését – először az 1500-as évek közepén Johannes Lange német orvos írta le. Azt hitte, hogy a betegség oka a reménytelen szerelem, így sajátos gyógymódot javasolt: "háljon férfival, ha megfogan, fel fog gyógyulni". A 18. században szerencsére már tudták, hogy a tüneteket vashiány okozza, és megpróbálták táplálkozással kezelni. Mivel a csokoládéról azt hitték, hogy van benne vas, így ezt javasolták.

Ugyan ma már sokkal többet tudunk a vérszegénységről és a vele szorosan összefüggő vashiányról – amely valójában a tünetek hátterében áll – de még mindig minden 4. embert érint világszerte. Az a helyzet sem változott meg azóta, hogy az átlagosnál nagyobb arányban érinti a nőket, különösen a fiatalokat, kamaszlányokat.

Ennek több oka is lehet. A nőknek a menstruáció miatt eleve 30%-kal több vasra lenne szükségük – amelynek megfelelő szintje nagymértékben felelős a vér oxigén megkötéséért –, mint a férfiaknak. Ugyanis a vérveszteség, így a menstruáció is vashiányt, vashiányos vérszegénységet okoz. Ráadásul a kamaszok sokat nőnek és nagyon gyorsan, szervezetük minden területen óriási változáson megy át, amelyhez megint több vasra lenne szükség. Ehhez képest a nyugati társadalmak kamaszlányai szinte kivétel nélkül az extrém vékony nőideálokhoz szeretnének hasonlítani, ezért drasztikusan fogyókúráznak és/vagy vegetáriánussá válnak. Így paradox módon körükben is jellemző az a betegség, amely egyébként a világ szegényebb régióiban élő, hiányosan táplálkozó embereket érinti tömegesen.

A vashiány tehát vérszegénységet okoz, mert a vas létfontosságú alkotóeleme a hemoglobinnak, amely nélkül a vér nem lenne képes az oxigént megkötni, és a sejtekhez szállítani. Vérszegénységről akkor beszélünk, ha a vérben a normális mérték alá csökken a vörösvérsejtek és az oxigént szállító anyag, a hemoglobin mennyisége. Tünetei: fáradtság, gyengeség, teljesítőképesség csökkenése, bágyadtság, szédülés, levertség, sápadtság, súlyos esetben magas pulzusszám.

Az átlagos európai napi étrend 10-15 mg vasat tartalmaz, ebből normális körülmények között 5-10 % szívódik fel. A felszívódás a bélrendszerben történik. Ezt segítik a savak, pl. a gyomornedv savtartalma, a vitaminok, a cukrok és az aminosavak, míg a savcsökkentők, a savkötők, a fertőzések a túlzott rostbevitel, egyes fehérjék, fitátok, polifenolok, réz, cink, mangán, foszfor, kalcium, foszfátok, oxalátok gátolják. Gyomorműtétek, bélműtétek ugyancsak zavarhatják a hasznosulást, ha eltávolítják a gyomor vagy a vékonybél egy részét – ahonnan a vas alapvetően felszívódik -, akkor csökken a felszívódási felület is.

Az átlagos táplálkozás általánosságban fedezi a vasvesztést, bár nőknél még normál esetben is határérték körüli a táplálkozásból történő pótlás. De bármilyen okból billen ki a mérleg: nagyobb vérveszteség, például erős menstruáció, vérzéssel járó betegség vagy baleset, fokozott igény például növekedés időszaka miatt vagy terhesség miatt, pótlásra lehet szükség. Fokozott az igénye a rendszeres véradóknak is. Ugyanakkor mivel a táplálékból csak a biológiailag meghatározott mennyiséget lehet felvenni, ezért ha nem a rossz táplálkozás az oka a vashiánynak, korrigálni sem lehet nagyobb vastartalmú étrenddel.

A vérszegénységet és a vashiányt is vérképpel, laborvizsgálattal lehet megállapítani. Ez esetleg más, a tünetek hátterében lévő betegségekre is rámutathat. De fontos tudni, hogy a vashiány kialakulásának korai időszakban, a vérszegénység kialakulása előtt nincsenek tünetek.

A vérszegénység kezelésekor fontos alapelv, hogy fel kell tárni, csak vashiány vagy más panasz is van-e a háttérben, és ha igen, akkor először az alapbetegséget kell megszüntetni, a vérvesztést kell kezelni, ezután lehet a szervezet vasraktárát feltölteni.

Ha azonban vashiány a vérszegénység oka, vagy tisztában vagyunk a megnövekedett szükséglettel, és a hiány kialakulását szeretnénk megelőzni, érdemes vaskészítményt szedni. Ahhoz, hogy a vérszegénység megszűnjön és a vasraktár is feltöltődjön általában 3-4 hónapos kezelésre van szükség.

 Ha a vaskezelés ellenére sem szűnik meg a vérszegénység, érdemes újra megvizsgálni, nincs-e a háttérben felfedezetlen vagy kezeletlen vérvesztés. Sajnos az is gyakran megesik, hogy csak azt hisszük, hogy a beteg szedi a vaskészítményt, pedig a mellékhatások miatt abbahagyta. Ilyenkor a kezelőorvossal meg kell keresni az elfogadható készítményt és be kell állítani a megfelelő adagolást. Végül, de nem utolsó sorban, lehet, hogy a vashiányhoz más hiányállapot is társul, például folsav vagy B12 hiány, és ezért nem sikerül a vaspótlás. Ilyenkor ezeket is pótolni kell!

Aranyszabályok

  • Ha vérszegénységre jellemző panasza van, vagy erre utaló tüneteket észlel, forduljon orvosához!
  • Az átlagostól eltérő táplálkozási szokásáról tájékoztassa kezelő orvosát!
  • Gyógyszerét lehetőség szerint azonos időben szedje!

 

Helyes táplálkozás

Érdemes azonban visszatérni az egyébként egészséges, csak éppen kamaszodó lányokra! Ha szeretnénk elkerülni a vashiányos vérszegénység kialakulását fontos a kiegyensúlyozott táplálkozásra helyezni a hangsúlyt. Fogyókúra helyett vasban gazdag vörös húsokat kellene fogyasztani, melyekből a vas felszívódása is sokkal hatékonyabb, mint a zöldségekből. Vegetáriánusoknak pedig érdemes sok szezámmagot és a pisztáciát, hüvelyes zöldségeket, teljes kiőrlésű lisztet enni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://meggyogyulnek.blog.hu/api/trackback/id/tr3212455789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása