Csak a magnéziumhiány okozhatja a visszatérő izomgörcsöket?

108885121_presentation_normal_none.jpg

Mozgás közben folyamatosan megfeszítjük és elernyesztjük izmainkat, még olyan területeken is, amelyekről nem is gondolnánk, hogy éppen dolgoznak: például a hátunkon azért, hogy egyenesen álljunk. Az is előfordul, hogy izmaink rövid időre akaratlanul összerándulnak, de gyorsan ellazulnak. Izomgörcsről olyankor beszélünk, amikor akaratlan az összerándulás, és a megfeszülés után sem ernyednek el az izmok.

A görcsök sokszor alvás közben jelentkeznek éles fájdalommal, a leggyakrabban a vádlin, a lábfejen és a talpon, de a test bármely területén előfordulhatnak, és három fajtáját különböztethetjük meg.

merevgörcsök

A merevgörcsnél a teljes test, az összes izom érintett. Oka lehet például a tetanusz toxin vagy az epilepszia, és gyakran kíséri zsibbadás, bizsergés.

disztónikus görcsök

A disztónikus görcsök kisebb izmokat vagy izomcsoportokat érintenek sokszor ismételt mozgásoknál: például írásnál, monoton munkánál.

valódi izomgörcsök

A valódi izomgörcs egy nagyobb izmot vagy izomcsoportot érint, és a stimuláló idegek túlérzékenysége okozza, amely mögött állhat sérülés, túlerőltetés, kiszáradás vagy az ásványi anyagok hiánya.

Az izomgörcsök okai és kezelésük

Izmainkat elektromos impulzusok kapcsolják ki és be, az idegszálakon keresztül a neuronok szállítják az információt arról, hogy összehúzódni vagy ellazulni kell. Ha az idegek hálózatában, az idegrendszerben zavar lép fel, begörcsölnek az izmok.

Hirdetés

Mit ajánlunk?

A Magnerot tabletta a magnéziumot orotát molekulához kötött állapotban tartalmazza.

A magnézium felszívódása fokozódik, ha szerves savakkal egyidejűleg juttatják a szervezetbe, mint a Magnerot tabletta esetében is.

A Magnerot tabletta magnézium-orotát-dihidrát tartalmú, vény nélkül kapható gyógyszer.

A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

 

Mag/H/2021-27 Lezárás dátuma: 2021.06.04.

  • A zavart pedig gyakran okozza az elektrolit-háztartásunk egyensúlyának felborulása: vagyis a kálium, a kalcium vagy a magnézium hiánya. Ez az állapot előállhat a helytelen táplálkozás miatt, de elképzelhető, hogy elvileg helyesen táplálkozunk, de valamiért nem szívódnak fel megfelelően az ásványi anyagok. A felszívódás problémáját okozhatják betegségek, gyógyszerek, de akár a kor is. Minél idősebbek vagyunk ugyanis, annál kevésbé hatékonyan hasznosulnak a bevitt védőtápanyagok. De az is lehet, hogy egy bizonyos egészségi állapot miatt több ásványi anyagra van szükségünk, mint korábban. Az egyik ilyen közismert állapot a terhesség, de az is lehet, hogy nem régen intenzív sportolásba kezdtünk, és izmaink ásványi anyag igénye hirtelen megugrott.

A megoldás az ásványi anyag bevitel fokozása, a hiány megszüntetése. De érdemes előtte megnézetni a vérképünket, hogy tudjuk, hogy pontosan mi is hiányzik.

  • Az is lehet, hogy az elektrolithiány csak pillanatnyi: a dehidratáltság Az izzadtsággal, vizelettel az ásványi anyagok is kiürülnek a szervezetből, ezért nagy melegben, sportolás közben vagy valamilyen vízhajtó fogyasztása után is kialakulhat a lábgörcs. Ilyen vízhajtó hatással számos gyógyszer is rendelkezik, de az alkoholfogyasztás mellékhatása is lehet.

Fontos, hogy ha csak vizet iszunk, és nem ásványi anyagokkal megfelelően dúsított folyadékot, akkor csak a vizet pótoljuk, az elektrolitokat nem.

  • Ha rendkívüli fizikai igénybevételnek vagyunk kitéve, akkor is kialakulhatnak a görcsök. Okozhatja a kimerültség, vagy az, hogy nem melegítettünk be, edzés után nem nyújtottunk. Előfordulhat, hogy a fokozottan igénybe vett testrészbe átmenetileg nem jut elég vér, ami oxigénhiányt okoz.

A megoldás az okos sportolás: fokozatosan növeljük a terhelést, melegítsünk be, nyújtsunk!

  • Az állandó stressz is fokozhatja a görcskészséget.
  • Végül, de nem utolsó sorban a görcsök többféle betegség tünetei is lehetnek. Ilyen például az idegkárosodás, a cukorbetegség, a keringési zavar, az érszűkület, a visszérbetegség, a veseelégtelenség, a pajzsmirigybetegség, gerincbetegségek. Vagyis, ha a görcsök nem múlnak el a helyes táplálkozás, a megfelelő ásványianyag-pótlás és a jól végzett fizikai terhelés bevezetésével sem, érdemes orvoshoz fordulni.

Kód: WPh/MB/2023-62. Lezárás dátuma:2023.09.27.

https://www.hazipatika.com/napi_egeszseg/mozgasszervi_betegsegek/cikkek/izomgorcsok_amit_tudni_erdemes_roluk

https://bhc.hu/betegsegek/izomgorcs

https://spartangabe.com/2021/03/04/az-izomgorcs-valodi-okai-es-amit-tehetsz-ellene/

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://meggyogyulnek.blog.hu/api/trackback/id/tr9518227009

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása