Cukorbeteg? Figyeljen lába legkisebb tünetére is, ha nem akar amputációt

labvizsgalat_neuropatia.jpg

Testünk egész súlya lábfejünkön nyugszik. Ha meghízunk, extrém terhelést kell elviselnie, ennek ellenére nem eddzük vagy ápoljuk megfelelően. Sokszor önként bújtatjuk kényelmetlen kínzóeszközökbe teljes napokra, a lúdtalpra legyintünk, a gombás fertőzést csak elrejtjük. A nemtörődömség még azoknál is fájdalmakat okozhat a lábfejen, de akár a derékban, a gerincben is, akik nem cukorbetegek, így nem kell súlyosabb következményektől tartaniuk. De a cukorbetegeknek sokkal jobban oda kell figyelniük!

Ugyanis a cukorbetegség egyik leggyakoribb szövődménye a neuropátia, mely jelentős szerepet játszik a diabéteszes láb kialakulásában. Ráadásul a betegek egy része nem is tud arról sem, hogy cukorbeteg, és arról sem, hogy neuropátiája van, ők sajnos sokszor csak a már kialakult diabéteszes láb tünetek miatt jönnek rá, hogy érintettek. Ezért érdemes önmagában a lábunk állapotára is figyelni: az itt jelentkező elváltozásokat komolyan venni.

Manapság hazánkban az amputációk több mint felét a cukorbetegség szövődménye miatt hajtják végre.

A neuropátia miatt sérül a láb beidegzése, a bőr szárazabbá, sérülékenyebbé válik, és sokkal gyakrabban alakulhatnak ki bakteriális vagy gombás fertőzések. Megváltozhat a lábfej formája is, és kóros nyomáspontok, majd ezeken bőrkeményedések, bütykök, tyúkszemek alakulhatnak ki, ami fokozza a sebek kialakulásának valószínűségét. Azonban a neuropátia egyik tünete, hogy a betegek nem érzik a fájdalmat, ezért nem veszik észre a sérüléseket, a sebeket, amelyek így egyre inkább elfertőződhetnek, és végül amputációkhoz vezethetnek.

A betegek, és sajnos az orvosok közül is kevesen veszik elég komolyan kezdetben problémákat. Mert a neuropátia egészen enyhe, jelentéktelen tünetekkel kezdődik, amelyekkel szemben mi betegek is bizonytalanok vagyunk, nem szívesen zavarjuk ilyen semmiségekkel az orvost. Furcsa bizsergések, zsibbadások, bizonytalanabb járás, néha megmagyarázhatatlan fájdalmak, égő érzés, lüktetés, pedig a láb nyugalomban van. Mi azonban arra bíztatunk mindenkit, hogy bármennyire apróságnak, ellentmondásosnak is tűnik egy-egy jelenség, igenis forduljanak orvoshoz! Ha diagnosztizált cukorbetegről van szó, akkor ezért, ha pedig még nincs diagnózis, akkor ne halogassa annak kiderítését, hogy mi állhat a tünetek hátterében!

Mik is ezek a furcsa, de sokszor inkább csak apró kellemetlenségnek tűnő jelek?

  • a láb- vagy a kézujjak bizsergése
  • hangyamászásszerű csiklandós érzés
  • az ágynemű irritáló érzése
  • zsibbadás
  • égő fájdalom
  • hirtelen szúrás vagy áramütésszerű fájdalom
  • tompult érzékelés a végtagokon

A neuropátia paradoxona

De van még valami, ami megnehezíti a betegek helyzetét: mivel a neuropátiában az idegek károsodnak, nemcsak hamis, ok nélküli érzéseket tapasztalhatunk, hanem sokszor nem érezzük azt a fájdalmat, amelyet éreznünk kellene (például túl forró fürdővíz vagy kavics a cipőben). A neuropátiások felénél csökken az érzékelés erőssége, és csak kb. 25%-uknál okoz fájdalmat a neuropátia. Többségben vannak azok, akiknek az a tünete, hogy nem éreznek fájdalmat, nem fordulnak orvoshoz, nem tesznek semmit az idegkárosodás előrehaladásának megállításáért. Ezért fontos, hogy a cukorbetegek rendszeresen menjenek neuropátia szűrésre és ellenőrizzék lábuk állapotát is, akkor is ha nem tapasztalnak semmilyen panaszt.

A láb alakváltozásai

Ugyanakkor sem a cukorbetegség, sem az idegkárosodás önmagában nem okoz sebet, fekélyt. A beidegzést vesztett szövetek viszont már könnyebben kisebesednek, és e sebek elfertőződnek. A legjellemzőbb, hogy a saját testsúlyunk okoz a lábon, különösen a lábfej első részén, az ujjak mögötti területen sérülést. A lépés bizonyos fázisaiban ugyanis nagyon nagy nyomás nehezedik e területre, amit egy egészséges láb gond nélkül elvisel, de neuropátia esetén sebek keletkezhetnek. Ezért kell figyelnünk például a harántboltozat és a hosszboltozat süllyedésére, a bütykökre, a kalapácsujjra, a kiálló lábközépcsontra, a talpi zsírpárna elvékonyodására, az ujjak közti izmok sorvadására. Cukorbetegeknél gyakrabban alakulnak ki a deformitások, mert nemcsak az érzőidegeik károsodnak, hanem a mozgató idegek is, ami miatt a lábizmok és szövetek is sorvadnak.

A száraz bőr oka és következményei

Ráadásul az autonóm idegrendszer károsodása miatt csökken vagy megszűnik a láb verejtékezése, és kiszárad a bőr. Ezért repedezetté válik, és ezek a mikrosebek ajtót nyitnak a baktériumok előtt. Ugyancsak az autonóm idegrendszer megbetegedésének következménye, hogy az erek nem tudnak a hőmérsékletre reagálva szűkülni vagy tágulni, vagyis romlik a láb vérkeringése, puffadttá, vizenyőssé válik.

Hova vezet mindez?

A sebek következménye lehet az amputáció, melynek valószínűsége függ a seb elhelyezkedésétől, mélységétől, az érszűkület hiányától vagy meglététől, az idegkárosodás fokától. Általánosságban jellemző, hogy a cukorbetegek apró, felületes sebei – akár egy cipő okozta vízhólyag – nem úgy gyógyulnak, mint az egészségeseknél. Náluk ezek egyre nagyobbak és mélyebbek lesznek. Áttörik a bőr rétegeit, és elérik a mélyebben lévő szöveteket, majd csontvelőgyulladást okoznak. Ettől kezdve már szükséges lehet a végtag valamilyen szintű amputációja.

Az viszont megdöbbentő, hogy a betegek toleranciája milyen hihetetlen mértékű a lábproblémákkal kapcsolatban! Sokan hónapokig várják türelemmel, hogy lábsebük begyógyuljon, miközben teljesen elfertőződik. Mivel nincsenek elméleti ismereteik, hiába tudják, hogy cukorbetegek, látják a sebet, mégsem áll össze számukra a kép. Nem jönnek rá, hogy az amputáció felé haladnak, ha nem tesznek semmit.

Mit tehet a diabéteszes láb megelőzése érdekében!

  • Mérje rendszeresen és tartsa a céltartományban a vércukor, a HBA1c és a vérzsír szintjét!
  • Őrizze meg a normál testsúlyát!
  • Tornáztassa a lábfejét is!
  • Ápolja, tisztítsa lábait megfelelően!
  • Hordjon megfelelő cipőt, ne mászkáljon mezítláb!
  • Rendszeresen, még tünetmentesség esetén is évente legalább egyszer menjen neuropátiaszűrésre és lábvizsgálatra diabétesz vagy neuropátia centrumba, podiáterhez!

Napi lábápolási rutin:

  1. lépés: higiénia

Naponta mossa meg a lábát szappannal langyos (ne túl forró) vízben. Az ideális hőmérséklet 37 Celsius fok körül van. Ellenőrizze könyökével, kezével. Még a sebes lábat is szabad mosni, de áztatni az egészségeset sem szabad, mert túlzottan felpuhul a bőr, és könnyebben megsérül.

  1. lépés: vizsgálat

Mindennap vizsgálja meg alaposan a lábát! Figyeljen a talpra és az ujjközökre. Ha nehezen tud lehajolni, vagy nem tudja lábát felemelni, behajlítani annyira, hogy lássa a talpát, használjon tükröt, vagy kérjen segítséget családtagjától! Ha a legkisebb sebet is észreveszi, 24 órán belül forduljon orvoshoz.

  1. lépés: bőrkeményedések

A kialakuló bőrkeményedéseket lábmosás után krémezés előtt habkővel távolítsa el. Ne használjon marószert, szikét, kést, ollót! Ha bizonytalan, nem lát jól, vagy egyedül nem tudja eltávolítani, forduljon cukorbetegek lábához értő szakápolóhoz!

  1. lépés: szárítás

Nagyon fontos a láb megszárítása a gombás fertőzések elkerülése érdekében. Törölje szárazra, hagyja egy kicsit száradni törlés után is. Akár még hajszárítóval is gyorsíthatja a folyamatot, de vigyázzon, ez se legyen túl forró.

  1. lépés: krémezés

Lábmosás után használjon lábápoló krémet napi rendszerességgel, hogy hidratálja a bőrt. Dörzsölje be lábfejét alul, felül, de hagyja ki a lábujjak közét. A legjobb hatást az ureát tartalmazó krémekkel érheti el, viszont ne használjon olyan krémet, amiben szalicil van.

  1. lépés: körömápolás

Az egyik legveszélyesebb lábápolási feladat a körömvágás, hiszen itt a túlzott buzgalom is sérülésekhez, fertőzésekhez vezethet. A benőtt köröm miatt kialakuló gyulladás ugyanis azért jön létre, mert túl rövidre vágják a köröm oldalsó részét, vagy megpróbálják kivágni a bőrből a körmöt. Nem szabad tehát túl mélyen vágni, és mindenképpen tartani kell az egyenes vonalat. Érdemes olló helyett a biztonságosabb csipeszt használni. Ezt a műveletet nem kell mindennap végezni, elég néhány hetente. Használhat körömlakkot, de rendszeresen mossa le, hogy lássa, milyen állapotban vannak körmei. Ha benőtt a körme, esetleg körömfertőzése van (vastagabb, elszíneződött a körme), forduljon szakápolóhoz!

Lábfej-torna-gyakorlatok

Végezze az alábbi gyakorlatsort mindennap. Egy-egy gyakorlatot ismételjen tízszer!

  1. Helyezze talpát a talajra, és emelje fel lábujjait!
  2. Emelje fel lábfeje első részét, és hajlítsa be, majd feszítse vissza lábujjait!
  3. Emelje meg sarkát!
  4. Nyújtsa ki lábát, és feszítse előre lábfejét (spicc), majd húzza vissza derékszögig (pipa).
  5. Próbáljon egy ceruzát megfogni lábujjaival, majd engedje el.

Milyen cipő kell a cukorbetegeknek?

Mivel a cukorbeteg láb szindróma a testsúllyal és a testsúly okozta nyomással hozható összefüggésbe, fontos, hogy ezt a lehető legjobban korrigáljuk a lábbelivel.

  • A jó cipő talpa vastagabb (de nem túl vastag), kicsit merev.
  • Ha nincs benne már eleve vastag, puha betét, akkor legyen olyan mély, hogy bele lehessen tenni speciális cukorbetegeknek készült betétet.
  • Legyen a cipőnek sarka, de ne nagyon magas vagy vékony.
  • A cipő orra legyen széles, ne nyomja össze az ujjakat.
  • Legyen a cipő megfelelő méretű, hogy ne csúszkáljon benne a láb, de ne is nyomjon sehol sem.
  • A varratokat ne lehessen érezni, ne dörzsöljék ki a lábat. A legjobb a varratmentes cipő.

Ha a beteg lába már annyira deformált, hogy nem kap a kereskedelemben kényelmes cipőt, írasson fel speciális cukorbetegek számára gyártott cipőt. A legfontosabb, hogy soha, semmilyen körülmények között ne járjon a cukorbeteg mezítláb! Egyrészt, hogy ne lépjen bele semmibe, másrészt, hogy csökkentse a csúcsnyomást a lábfej első részén.

A korai diagnózis életet menthet

Ha idejében felfedezik a neuropátiát, sok különböző lehetőség, módszer van az idegkárosodás megállítására és a tünetek enyhítésére. A gyógyszeres kezelés mellett az életmódváltás, a rizikófaktorok csökkentése is nagy szerepet kaphat a gyógyításban. Hiszen a neuropátia a rossz cukoranyagcsere miatt, vagyis egyszerűbben a magas vagy a jelentősen ingadozó vércukorszint miatt alakul ki. Tehát cél a vércukorszint egyensúlyban tartása az ingadozás megszüntetése, az étkezési szabályok és a helyes gyógyszerezés betartása. Minden negyedik cukorbetegnél lép fel élete során legalább egyszer lábprobléma, lábseb, de ez a szám is csökkenthető lenne rendszeres vizsgálatokkal, korai diagnózissal, szigorú anyagcsere-kontrollal, megfelelő kezeléssel.

 

Forrás:

 

 

WPh/MB/2025-5 Lezárás dátuma: 2025.03.25

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://meggyogyulnek.blog.hu/api/trackback/id/tr618826260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása