Ugyan kiteljesedett formájában a cukorbetegség szinte minden szövődménye egyformán súlyos lehet, de mivel ezek közül a neuropátia az egész szervezetben jelentkezhet, és még további súlyos károsodásokat okozhat, érdemes kiemelt figyelmet fordítani a megelőzésre és a kezelésre.
Hazánkban évente 3-4000 amputációt hajtanak végre úgy, hogy meg lehetett volna előzni, ha idejében észre veszik az okát: a szenzoros neuropátiát. Ennek azonban éppen az az egyik tünete, hogy nincs tünet. Hiába sérül meg a betegek lába, hiába van hetek óta benne egy rajzszög, vagy hatol csontig a…
Bár a podiáterek a diabéteszes láb szindróma kezelésében játszhatnának döntő szerepet, és segíthetnének megelőzni vagy késleltetni évente 2-4000 cukorbetegség miatt bekövetkezett amputációt, idén mégsem jelentkeztek elegen a főiskolai végzettségre épített szakirányú továbbképzésként meghirdetett…
A diabétesz nem gyógyítható, krónikus betegség, de megfelelő gyógyszeres terápiával, helyes táplálkozással és rendszeres testmozgással ma már nagyon jól karbantartható. A komoly szövődmények megelőzésében Önnek is jelentős szerepe van!
A diabétesz felfedezését követően rendszeres vendégei leszünk…