Hogyan előzheted meg a neuropátia kialakulását?

54205513_xxl.jpg

Blogunkon már több cikkben foglalkoztunk a neuropátiával. Olvasóink megtudhatták, hogy ez a cukorbetegség egyik legsúlyosabb szövődménye. Ahogy azt is, hogy az idegek károsodását jelenti, és hogy mivel szinte minden szervrendszerünkre hatással van (befolyásolja a szív és érrendszer, a gyomor-bélrendszer, a vizelet-elválasztó rendszer és a húgy-ivarrendszer működését), így a kezeletlen neuropátia súlyos esetben halálhoz is vezethet, de ez tehető felelőssé sok lábamputációért vagy a látás elvesztéséért is. Tehát nem tréfadolog. Jogos tehát a kérdés, hogy kiket fenyeget a kialakulása, és hogy mit lehet tenni ellene?

Ahogy ezt már jeleztük, a neuropátia egyik kiváltó oka a cukorbetegség, és azon belül a tartósan magas vércukorszint. A szervezet nem tudja felhasználni a vérben keringő cukrot, amely alternatív, elkerülő anyagcsere utakat keres. Az egyik ilyen út, hogy a vér hemoglobin fehérjéje kötődik össze a glükózzal. Minél magasabb a vércukor, annál több glükóz kapcsolódik hemoglobinnal. E kóros glükóz-fehérje kötések pedig károsítják az idegrostokat védő burkot, és ez váltja ki az idegbántalmat, a neuropátiát. A neuropathia kialakulásának kockázata különösen magas azoknál a cukorbetegeknél, akik nem ügyelnek arra, hogy vércukorszintjük 5- 6 mmol/ l között maradjon. A jó cukoranyagcsere feltétele, hogy naponta és étkezésenként is meghatározott szénhidrátmennyiséget fogyasszunk, és vegyük figyelembe a szénhidrátforrások vércukoremelő hatását – glikémiás indexét – is.

A neuropátia súlyos formája azonban szerencsére csak 10-20 év után alakul ki a cukorbetegeknél. Tehát van egy nagyon hosszú megelőző fázisa, amikor még nem okoz tüneteket. Ha ebben a stádiumban fedezzük fel, akkor le lehet lassítani,meg lehet állítani, akár vissza is lehet fordítani.

Neuropátia azonban nemcsak cukorbetegeknél, hanem alkoholistáknál is gyakran kialakul. Számos más betegség például autoimmun, daganatos, máj-, vese-, kötőszöveti, pajzsmirigybetegség is okozhatja. Egyes bakteriális vagy vírusfertőzések is kiválthatják: pl. Lyme-kór, övsömör, Epstein-Barr vírus, hepatitis C, lepra, diftéria, HIV-fertőzés. De örökletes betegségek is idevezethetnek, vagy akár mérgezések és gyógyszerek is kiválthatnak neuropátiás tüneteket. Sajnos baleset is okozhat neuropátiát.

A neuropátia kialakulásában szerepet játszhat a táplálkozás is. Ha magas vércukorszint, rossz anyagcsere-állapot váltja ki, akkor a megelőzés kulcsa ennek helyes beállítása lesz. Akinek rendben van az anyagcseréje, az kisebb valószínűséggel lesz neuropátiás, de a B és E vitaminok hiánya is neuropátiához vezethet. Az idegrendszer jó működéséhez ugyanis nélkülözhetetlen a B1, B2, B3, B6, B12 vitamin. Ráadásul ezek igénye még meg is emelkedhet alkohol- és túl sok szénhidrátfogyasztás következtében.

Ha tehát szeretnénk a táplálkozással megelőzni a neuropátiát, akkor fogyasszunk rendszeresen  teljes kiőrlésű gabonatermékeket, hüvelyeseket, olajos magvakat, zsírszegény tejtermékeket, sovány húsokat. Együnk naponta többféle zöldséget és gyümölcsöt, ha lehet nyersen.

Idegrendszerünk megfelelő működéséhez szükséges vitaminok

B1-vitamin (tiamin) vagy ennek zsíroldékony formája (benfotiamin)

Nagyobb mennyiségre van szükség dohányzás, alkoholfogyasztás, túlzott szénhidrátbevitel (elsősorban cukor fogyasztása), időskor, terhesség, szoptatás vagy fogamzásgátló tabletta szedése esetén. Vegyes táplálkozás esetén legfőbb forrás a hús, máj, hüvelyesek és a teljes kiőrlésű gabonatermékek.

B2-vitamin (riboflavin)

Hiányát leggyakrabban elégtelen táplálkozás, májbetegség és rendszeres alkoholfogyasztás okozza. Vegyes táplálkozás esetén 2/3 részét húsból, 1/3 részét tejtermékekből nyerjük.

B3-vitamin (niacin)

A szervezet a triptofán nevű aminosavból maga is elő tudja állítani, megfelelő B1-, B2-, B6-vitamin ellátás esetén. Hiánya csak nagyon egyoldalú táplálkozás esetén fordulhat elő. Természetes forrásai: máj, húsok, hüvelyesek, olajos magvak, gabonafélék, élesztő.

B6-vitamin (piridoxin)

Hiányát leggyakrabban egyoldalú táplálkozás, gyógyszerhatás (pl. hormonális fogamzásgátlók), rendszeres alkoholfogyasztás okozza. Természetes forrásai: máj, élesztő, hüvelyesek, gabonafélék, zöldségek

B12-vitamin (kobalamin)

Elsősorban állati eredetű táplálékban és fermentált növényi készítményekben (pl. savanyú káposzta) fordul elő. Vegetáriánus étkezés, felszívódási zavarok, időskori gyomornyálkahártya sorvadás vagy rendszeres alkohol fogyasztás esetén különösen fontos a pótlása.

Jó hír azoknak, akiknek a legtudatosabb életvezetéssel sem sikerült megelőzniük a neuropátiát, hogy már évek óta elérhető hazánkban is a betegség kiváltó okaira ható, ugyanakkor a fájdalmat és érzészavart is csökkentő készítmény. Ezzel és a szénhidrát-anyagcsere optimalizálásával, az oxidatív stressz csökkentésével lassítható, megállítható és korai diagnózis esetén visszafordítható lehet az idegek károsodása, megelőzhetőek lehetnek a létfontosságú szerveket érintő szövődmények és a lábamputációk is.

Hirdetés

Mit ajánlunk?

A súlyos esetekben orvos által felírt készítmény mellett enyhébb esetekben recept nélkül kapható gyógyszer is van a neuropátiára. A Milgamma zsíroldékony benfotiamint és idegvédő vitaminokat (B6, B12 vitamin) tartalmazó gyógyszer. A szénhidrátok, zsírok és alkoholok lebontásához és átalakításához, valamint a szívizom és idegsejtek megfelelő működéséhez szükséges a tiamin vagy más néven B1-vitamin. A tiamin azonban a többi B-vitaminhoz hasonlóan vízben oldódó vitamin,   kis mennyiségben szívódik fel, ezért kevésbé hatékony, mint a zsíroldékony benfotiamin. A Milgamma hatóanyaga a benfotiamin, meggátolja, hogy a glükóz-fehérje kötődések kialakuljanak, és károsítsák az idegrostokat védő burkot, ezzel megakadályozhatják az idegbántalom kialakulását. A zsíroldékony benfotiamin többek között azért is hatékony, mert könnyen átjut az idegsejtek fehérjéből és zsírból álló falán.

Kockázatokról, mellékhatásokról  olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! 

Megelőzhetjük a neuropátiát, ha a kiváltó okokra koncentrálunk, hiszen ha csak a tünetet zárjuk ki (például csak a fájdalmat csillapítjuk), attól a káros folyamatok továbbra is lejátszódnak csak most már a tudtunk nélkül. Keressük tehát a probléma forrását, változtassuk meg, így valóban hosszú távon szüntetjük meg a bajt!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://meggyogyulnek.blog.hu/api/trackback/id/tr1612551921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása