7 dolog, ami idegkárosodást okoz

2022 szeptember 29 - Meggyógyulnék szerkesztő

gerinc_fajdalom_mozgasszerv_csigolya_kisebb_2.jpgSokan nem is tudják, hogy ha fáj egy lábujjuk, akkor valójában a nyakuknál, derekuknál károsodott a gerincből kiinduló egyik idegszáluk. Ez ugyan elsőre meglepő, de valójában érthető az oka! A gerinccsatornából induló hosszú idegek végtagjaink legtávolabbi pontjaihoz is eljutnak. Ezek irányítják mozdulatainkat, viszik a parancsot az agyból a mozgásszervekhez. Visszafelé információkat szállítanak az agynak a hőmérsékletről, egy túl szoros cipőről, a sérülésekről. De ha maga az idegszál sérül meg, nem tudja betölteni ezt a kommunikációs funkciót!

Az idegkárosodásnak, vagyis a neuropátiának éppen ez az egyik korai tünete: ott érzünk fájdalmat, ahol valójában nincs rá ok, vagyis az idegek nem létező érzetekről szállítanak hamis információt az agynak. Ennek a fordítottja is igaz lehet: ugyan van egy létező sérülés, de erről nem kap értesítést az agyunk, vagyis nem kezdünk el védekezni a sérülés ellen. Ennek közvetett következménye lehet, hogy a seb nem fog meggyógyulni, és végül szerencsétlen esetben amputációra is sor kerülhet. 

Az idegkárosodás okozhat ok nélküli zsibbadást, fájdalmat vagy görcsöt a végtagokban, izomgyengeséget, érzéskiesést vagy akár bénulást is. A súlyos, közvetett következmények között említhetjük még a fent említett amputáción túl az emésztési panaszokat vagy akár a szívritmus-zavart is. Ahhoz, hogy védekezni tudjunk ezek ellen, érdemes számba venni, hogy milyen okból sérülhetnek, károsodhatnak az idegeink? És mit tehetünk idegeink védelme érdekében?

1. Cukorbetegség

A cukorbetegség egyik leggyakoribb szövődménye a neuropátia. A tartósan és gyakran magas vércukorszint, a vérben keringő, fel nem használt cukor tönkreteszi az idegek burkát.

Érdemes tehát mindent megtenni a cukorbetegség elkerülése érdekében, amely elsősorban egészséges táplálkozással és rendszeres mozgással érhető el. Azonban, ha már kialakult a cukorbetegség, akkor törekedni kell a normális vércukorszint megtartására. Ezt a táplálkozási és gyógyszerszedési szabályok pontos betartásával lehet elérni.

2. Sérülések

Balesetek, traumák is sokszor vezetnek az idegek károsodásához. Ha elvágjuk a kezünket, ezzel megsértjük a területen futó idegpályákat is. De ide sorolhatjuk a rossz tartás, a mozgáshiány vagy a túlerőltetés, a monoton ismétlődő mozgás okozta idegbántalmakat is. Ilyenkor az idegek fizikailag sérülnek, vagy a rájuk nehezedő nyomás károsítja őket. 

A mozgásszervi panaszokkal összefüggő idegbántalom ellen korunknak megfelelő, nem terhelő, de rendszeres mozgással védekezhetünk. Az edzettség, a jó izomtónus segít a helyes tartás megőrzésében, az ízületek tehermentesítésében. Ha munkánk során ismétlődő mozgásokat végzünk, akkor tanuljuk meg a legkevésbé terhelő, helyes mozdulatokat, és nyújtsunk, lazítsunk.

3. Vitaminhiány

A B1-, B6-, B12-vitaminok hiányában más alapbetegségek vagy sérülések nélkül is kialakulhat a neuropátia. A vitaminhiány oka leggyakrabban a túlzott alkoholfogyasztás vagy gyomor-bélrendszeri betegség, de idősebbeknél is nagy a kockázata, mert csökken a felszívódás hatékonysága. Ugyanakkor az is lehet, hogy valaki nem fogyaszt ilyen vitaminokat tartalmazó ételeket.

A B1-vitamin (tiamin) hiánya leginkább egyoldalú táplálkozás miatt alakul ki, az alkoholisták különösen veszélyeztetettek, mert az alkohol lebontásához a szervezetnek több B1-vitaminra van szüksége. A B1-vitamin hiánya súlyos idegpálya károsodást, ödémát, szív- és érrendszeri panaszokat okozhat.

A B6-vitamin (pyridoxin) a fehérjék lebontásában, az aminosavak anyagcseréjében játszik szerepet, az idegsejtek és a hámszövetek működését szabályozza. Tünetei lehetnek például a hámló-viszkető bőrgyulladás, görcsös rohamok.

A B12-vitamin (kobalamin) a nukleinsav anyagcsere szabályozásában vesz részt, illetve a vörösvérsejtek képződéséhez szükséges. Tünetei vészes vérszegénység, nyálkahártya-gyulladás, gyomor-bélrendszeri és idegrendszeri zavarok.

Hirdetés

Mit ajánlunk?

Milgamma® N lágy kapszula bevont tablettát

A Milgamma® N lágy kapszula benfotiamint, B6- és B12-vitamint tartalmazó, a gyógyszertárakban vény nélkül kapható gyógyszer.

Komplex hatóanyagtartalma miatt kedvezően befolyásolja az idegrendszer és a mozgásszervek   károsodását és gyulladásos megbetegedéseit. Hatékonysága annak is köszönhető, hogy a B1-vitamint zsíroldékony formában, vagyis benfotiaminként tartalmazza, ami könnyen felszívódik, és hasznosul a szervezetben.

A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét.

Mil/H/2021-46 Lezárás dátuma 2021.07.14.

4. Fertőző betegségek

Bizonyos vírusfertőzések következtében is kialakulhat idegbántalom. Az esetek többségében idővel teljesen meggyógyul a beteg mind az alapbetegségből, mind a szövődményből is.

5. Autoimmun megbetegedések

Bizonyos autoimmun betegségek, például a reumatoid artritisz vagy a lupusz eritematózusz esetében a szervezet önmaga ellen támad, és több következmény mellett kialakulhat a neuropátia is.

6. Daganatos megbetegedések

A rosszindulatú daganatok olyan hormonális változásokat okoznak a szervezetben, amelyek idegbántalomhoz is vezethetnek, és a kezeléskor alkalmazott gyógyszerek is járhatnak ilyen következménnyel.

7. Mérgezések

Számtalan mérgezés, pl. nehézfémek, gázok okozhatnak idegbántalmat. Ha munkánk során ki vagyunk téve ezeknek, akkor pontosan tartsuk be a munkavédelmi előírásokat!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://meggyogyulnek.blog.hu/api/trackback/id/tr917942780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása