Szép bőr – adottság vagy tőlünk is függ? 10 jó tanács, amit érdemes megfogadni!

125330109_presentation.jpg

A szép és egészséges bőr számos dologtól függ. Hatással lehet rá az ásványi anyagok, vitaminok hiánya (vagy megfelelő szintje), hormonális állapotok, változások, életmódunk, tisztálkodási, ápolási szokásaink is.

A bőr leggyakoribb problémái:

  • pattanás
  • gyulladás, ekcéma
  • elszíneződés
  • száraz bőr
  • ráncok

A pattanás, vagy más néven akne a faggyúmirigyek eltömődése miatt felgyűlő baktériumok elleni védekezés következtében alakul ki. Ez ellen a fehérvérsejtek bekebelezéssel védekeznek, és megjelenik a gyulladásokat kísérő piros szín. A pattanás kialakulása tehát függ attól, hogy mennyi faggyút termel a szervezet, és hogy eltömődnek-e a mirigyek. Ezért is nagyon gyakori serdülőkorban a pattanás, mert ekkor a hormonális változások miatt megnő a szervezet faggyútermelése. A korral járó hormonális változásokon túl sokszor a stressz, az idegesség áll a pattanások hátterében, de utalhat emésztési, keringési problémákra is.

Az ekcéma sok ember életét megkeserítő bőrszárazsággal, gyulladással, viszketéssel járó bőrbetegség. Erre hajlamos embereknél bizonyos allergének válthatják ki.

A bőr szárazságát okozhatja genetikai hajlam, a környezeti hatások is vagy egyszerűen a nem megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztása is. Állhatnak a háttérben különböző bőrbetegségek, de más betegségek tünete is lehet, esetleg gyógyszerekre is reagálhatunk így.

A bőrön sötét foltok is megjelenhetnek, melyeket   számos tényező is kiválthat a szennyezett levegőtől a túlzott napsugárzáson át hormonális problémákig, ahogyan a foltok más betegségek tünetei is lehetnek.

A ráncosodás az öregedés természetes velejárója, azonban nem ráncosodik mindenki egyforma mértékben és egyidőben. Általánosságban elmondható, hogy 25 éves korunktól fokozatosan csökken szervezetünkben a kollagén, az elasztin és a hiarulonsav mennyisége, amelyek feszessé teszik a bőrt. Később a bőr mélyebb rétegeiben is megfogyatkozik a zsír, ezért veszít az arc a rugalmasságából. Rosszat tesz a sok napozás, a dohányzás is.

Mit tehetünk e bőrhibák megelőzésére, késleltetésére?

1. Fogyasszunk a bőr egészségéhez szükséges vitaminokat!

Ilyen például az A-vitamin, amely csökkentheti a mirigyek faggyútermelését, a mitesszerek kialakulását és a gyulladást, e mellett fontos szerepet játszik a sejtek megújulásában is. Elővitaminja, a ẞ-karotin megtalálható a sárgarépában, sárgadinnyében, de az édesburgonyában is. Sok A-vitamin van a májban, a tojássárgájában, tengeri halakban, tejtermékekben is.

A megfelelő B2-, B3-, B6-vitamin bevitel is kulcskérdés a bőr szempontjából. B2-vitamin hiányában – melynek természetes forrása a tej, tejtermékek – kirepedezik a száj széle, kiütések keletkezhetnek. B3-vitamin hiányában pellagra alakulhat ki, amely a napfénynek kitett bőrterületek sötét színű elváltozása. Ez a vitamin megtalálható a húsfélékben, belsőségekben, barna kenyérben, burgonyában, tojásban. A B6-vitamin (piridoxin) hiánya a bőr kiszáradásához és gyulladáshoz vezethet.

Az E-vitamin antioxidáns hatása hozzájárul a bőr hidratálásához, öregedésének lassításához. Legjobb forrásai: napraforgó-, búzacsíra-, tökmag-, olíva-, kukoricaolaj, búzacsíra és egyéb gabonacsírák, mogyoró, mandula, édes burgonya, húsfélék, máj, tojás.

A D-vitamin – amely márciustól októberig napi negyedórás napozással is megszerezhető – fontos szerepet játszik az immunrendszer működésében, de hatással van a hormonális folyamatokra, a hámsejtek növekedésére, differenciálódásukra is. Forrásai: a tengeri halak, olajos magvak, állati zsírok, tojás, de a zsíros ételek fogyasztását nem szabad túlzásba vinni

2. Ne feledkezzünk el az ásványi anyagokról sem!

Az egészséges bőr egyik kulcsa a cink, amely számos hormonális folyamatban szerepet játszik, nélkülözhetetlen a sejtek védekező képességének megőrzéséhez is.

Ugyan viszonylag kis mennyiségben van rá szükségünk – nemtől függően naponta csak 7-10 mg-ra, de ha ezt a relatív kis mennyiséget nem pótoljuk, hiánya súlyos következményekkel is járhat! A cink számos jó hatása mellett például semlegesíti a nehézfémek – például az ólom és a kadmium – káros hatását, és szerepet játszik az egészséges bőr megőrzésében is.

Hiányában pattanások, pikkelysömör, ekcéma alakulhat ki. Ha megfelelő a szervezet cinkszintje, a sebek gyorsabban gyógyulnak. Ennek hátterében a cink gyulladáscsökkentő, a sejtek ellenálló képességének megőrzésében játszott hatása áll. Sokszor cinkhiány áll a hajhullás és a töredező körmök hátterében is. A cink kedvezően hat az A-vitamin felszívódására, és a szervezetben való eloszlására. Ellenben korlátozhatja a réz és kalcium felszívódását, ha cinkből eleget fogyasztunk, de ezekből az ásványi anyagokból a szükségesnél kevesebbet viszünk be. Pedig a cinken kívül kalcium, réz és vas is szükséges a bőr sejtjeinek építéséhez. A bőrünk színét meghatározó melaninhoz az eddig említett ásványi anyagokon túl kobalt, nikkel is szükséges. A köröm és a haj  problémái szelén hiányára is utalhatnak.

Hirdetés

Mit ajánlunk?

Zinkorot 25 mg tabletta

A cink fontos szerepet játszik:

  • az immunrendszer működésében,
  • a bőr épségének megőrzésében,
  • a sebgyógyulásban,
  • a pajzsmirigy működésében.

A Zinkorot 25 mg tabletta cinkhiány kezelésére javasolt cink-orotát-dihidrát tartalmú, vény nélkül kapható gyógyszer.

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

Z/H/2021-27 Lezárás dátuma: 2021.10.22.

 3. Igyunk elég vizet! Együnk sok gyümölcsöt, zöldséget!

Nagyon fontos, hogy elég vizet igyunk! Ezzel megőrizzük a bőr hidratáltságát, gyorsítjuk az anyagcserét. Hasonlóan jó hatással van a bőrre, ha sok nyers gyümölcsöt, zöldséget fogyasztunk, hiszen ezeknek is magas a nedvességtartalma, vagyis hozzájárulnak a hidratáláshoz. Magas a vitamin- és ásványianyag-tartalmuk is, vagyis természetes módon vihetjük be a fent említett bőrvédő anyagokat. Végül, de nem utolsó sorban a rostok javítják az emésztést, és ezzel hozzájárulnak ahhoz, hogy a káros anyagok ne halmozódjanak fel a szervezetben.

4. Tisztítsuk alaposan, de gyengéden a bőrt!

Fordítsunk fokozott figyelmet a megfelelő a bőrápolásra, mossunk gyakran kezet, arcot, minden este távolítsuk el alaposan a sminket. De vigyázni kell, hogy az alapos tisztítás ne szárítsa ki a bőrt, hiszen a normális mennyiségű zsír védelmet biztosít a piszok és a kórokozók ellen. Ha ezt teljesen eltávolítjuk, akkor a kiszáradt bőr is védtelenné válik!

5. Aludjunk, pihenjünk eleget!

A megfelelő mennyiségű alvás segít az immunrendszer működésében, amely a bőrünkön is meglátszik.

6. Kerüljük a túl sok szénhidrátot, cukrot!

A magas glikémiás indexű ételek a vércukorszint kiugró emelkedését okozzák, és erősítik a gyulladásos folyamatokat, rontják a szervezet védekező képességét. Az inzulin serkenti az androgének (férfi hormonok) elválasztását, melyek viszont túlzott mértékű faggyútermelést idéznek elő, valamint túltermelődnek azok a sejtek, melyek a bőr megvastagodásáért, elszarusodásáért felelősek, ami a faggyúmirigyek elzáródásához vezet.

7. Legyünk óvatosak a tejtermékekkel!

Bár látjuk, hogy a vitaminbevitel szempontjából nagyon fontos a tejtermékek fogyasztása, de ha túlzásba esünk pattanások alakulhatnak ki. Elképzelhető, hogy ezért a tejben található hormonok tehetők felelőssé, de lehet, hogy a tejfehérje, tejcukor emésztése nehéz vagy lehetetlen egyesek szervezete számára.

8. Vigyázzunk a fűszeres ételekkel, alkohollal, olajos magvakkal, zsírokkal!

Nagyon sokan tapasztalják azt is, hogy a túl fűszeres, csípős, sós ételek pattanásokat, bőrpírt okoznak. De az alkoholtól is kialakulhatnak hasonló tünetek, amely mögött értágító hatása áll. Az alkohol ezenkívül B-vitamin hiányt is okozhat, ami hozzájárul a bőr állapotának megváltozásához.

Ugyan a telítetlen zsírok kifejezetten szükségesek a bőr szépségének megőrzéséhez, de a telített zsírokban gazdag étrend felerősíti a gyulladásos folyamatokat, így árthat a bőrnek is.

Annak ellenére, hogy az olajos magvakban nagyon sok értékes tápanyag van, mégis sokan tapasztalják, hogy a diótól, mogyorótól pattanásosak lesznek. Egyesek érzékenyek a bennük található allergénekre, amelyek náluk gyulladást okoznak. Vannak, akiknél súlyosabb allergiás reakciót válthatnak ki, nekik teljesen kerülniük kell.

9. Szokjunk le a dohányzásról!

A dohányzás rontja a vérkeringést, ezzel a bőr vitaminellátottságát, megújuló képességét is. A dohányosok bőre száraz, nem képes védekezni a külső hatások ellen. Nagyon gyakori náluk a C-vitaminhiány is, amely nélkül szintén romlik a bőr védekező képessége.

10. Találjuk meg a középutat a napozásban is!

A napozás is lehet szükséges és egészséges, de a túl sok napfény káros a bőrre: a leégés veszélyes, a túlzásba vitt napozás szárítja a bőrt.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://meggyogyulnek.blog.hu/api/trackback/id/tr3617840767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása