Rendszeresen 8 órát alszol, nem hajtod magad, és mégis hulla vagy?

Fáradtság, kimerültség, levertség, lehangoltság… Nincs ember, aki néha-néha ne érezne ilyesmit. Elsőre nem is tűnnek ezek a tünetek igazán veszélyesnek, ráadásul, még ha komolyan is vesszük őket, az öndiagnózis nehéz: számtalan okra utalhatnak. Erre mondják, hogy „nem specifikus tünetek”. 

szkenner_kisebb.jpg

Nézzünk néhány lehetséges magyarázatot: 

  1. Kezdjük a legegyszerűbb okokkal: nem alszol eleget, mert nem bírod ki, ha valamiből kimaradsz, minden buliban ott kell lenned, minden este utolsónak hagyod el a „süllyedő hajót”. De lehet, hogy nem a társasági élet rabja vagy, hanem a munkáé, tanulásé. De lehet, hogy nem egyszerűen sokat dolgozol, robotolsz a háztartásban és/vagy tanulsz, hanem mindez nyomaszt is: félsz, hogy nem tudsz minden téren helyt állni, nem sikerül elérni a célod, nem tudsz elég pénzt keresni… és így tovább: a szorongani valók sora végtelen lehet. Sőt, lehet, hogy éppen ettől a szorongástól nem tudsz elaludni vagy jól aludni…

A megoldás persze kézenfekvő: változtass az életmódon, relaxálj. Megvalósítani azonban már nem olyan egyszerű: ha nem tudod egyedül megtenni, fordulj szakemberhez, aki segít megtalálni az egyensúlyt.

Addig is van néhány dolog, ami segíthet: érdemes sportolnod, ha lehet a szabad levegőn, mert ezzel fizikailag is elfáradsz, kiüríted az agyad, és bizonyos sportok, például a jóga vagy a futás, segíthetnek az ellazulásban, stresszoldásban is. 

  1. Rendszeresen éjjel vagy több műszakos beosztásban kell dolgoznod. Az ember nappali lény, hormonháztartásunk csak akkor működik jól, ha sötétben alszunk és világosban vagyunk aktívak. Ha ez a rend felborul, még megfelelő mennyiségű alvással, kiegyensúlyozott táplálkozással és rendszeres mozgással is könnyen lehetünk fáradékonyabbak, mint az átlag, vagy mint amit normálisnak tartanánk. Ezt a helyzetet csak úgy oldhatjuk fel, ha hosszabb távon nem vállalunk ilyen munkát, vagy egy-egy éjszakai munkával töltött időszak után hosszabb időre nappal dolgozunk. Vagyis rendszeresen helyreállítjuk a normális ritmusunkat, hagyjuk megpihenni szervezetünket, és csak időszakosan térünk vissza a „bagoly-életmódhoz”. 
  1. A fáradtság valamilyen – lelki vagy testi – betegség tünete. Ezt először is fel kell ismerni, másodszor pedig meg kell gyógyítani. Tehát ha már túl vagy egy szigorú önvizsgálaton, és úgy látod, hogy nem követed el az első és második pontban leírt hibákat, vagy ha el is követted, már a jó úton jársz a változás felé, de a megmagyarázhatatlan fáradtság nem múlik, akkor orvostól kell segítséget kérned. Ne kezeld a fáradtságot különálló tényezőként: figyelj más kísérő tünetekre is, az orvosodnak mindenről számolj be, hiszen csak így tudja, milyen irányban kell keresni a bajt. De a lényeg: ne vedd félvállról, mert ez bizony tünet! 
  1. És ha szerencsés vagy, még nem egy betegség tünete, hanem „csak” egy hiányállapoté. A „csak” szócska azonban nem véletlenül van idézőjelben, mert egy-egy hiányállapot eleinte tényleg pusztán hiány, de a tartósan fennálló hiány betegségeket okozhat. A kimerültség tehát először lehet, hogy csak egy vitaminhiány tünete, de később lehet, hogy a hiány miatt kialakult betegség tünete! 

A fáradtság oka – sok egyéb mellett- lehet a B12-vitamin hiánya is.

A B12-vitamin – más néven kobalamin – fontos hatással van szervezetünk számos biokémiai folyamatára: például vérképzésre, idegrendszerünk működésére, szellemi képességeinkre. Az alacsony B12-vitminszint sokáig nem okoz egyértelmű tüneteket, de a fáradékonyság, kimerültség, nyomott hangulat erre is utalhat. A gyors diagnózis életmentő fontosságú lehet, mert például vérszegénység, és más súlyos szövődmények kialakulását is meg lehet előzni ezzel. Ezért azoknak, akik különösen veszélyeztettek a B12-vitaminhiány szempontjából, érdemes vérvizsgálattal meggyőződniük arról, hogy van-e, és ha igen, milyen súlyos a B12-vitaminhiányuk.

B12-vitaminhiány alakulhat ki, ha

  • a bevitt táplálékban kevés a B12-vitamin,
  • valamilyen okból megnő a B12-vitaminigény a szervezetben,
  • hiába visz be eleget a szervezetbe valaki, ha az nem szívódik fel megfelelően.

Egészséges felnőttek számára természetes tápanyagokból napi 3 mikrogramm B12-vitamin bevitele elégséges lehet, amelyet főként húsokból, májból, halakból, tojásból és a tejtermékekből, vagyis állati eredetű táplálékból szerezhetünk be. Ha valaki eszik ilyesmit, az napi több, mint 7 mikrogramm B12-höz jut hozzá. De a vegánok, vegetáriánusok és azok, akik például anyagi okokból nem jutnak hozzá húsfélékhez, nem fogyasztanak elég B12-vitamint. A fejlett országokban minden negyedik embernek van B12-vitaminhiánya, de az elmaradott régiókban az emberek 60-80%-a is érintett lehet.

Annál is kialakulhat a B12-vitaminhiány, akinek valamilyen okból megnőtt az igénye. Erre a legjellemzőbb állapot a terhesség, szoptatás időszaka. Mivel a magzat és a kisbaba fejlődéséhez sok B12-vitaminra van szükség, a mamának többet kell bevinnie, ha azt szeretné, hogy maradjon elég neki is.

Végül, de nem utolsó sorban a felszívódás zavara is okozhatja a B12-vitamin hiányát. Ha valakinek például gyulladás van a gyomrában, beleiben, vagy egy autoimmun betegség miatt hiányzik egy enzim az emésztéséből, netán gyomor- vagy bélműtéten esett át, akkor a felszívódás nem elégséges. Bizonyos gyógyszerek – például a savlekötők, protonpumpa-blokkolók, de a cukorbetegség egyik alapvető gyógyszere is – akadályozhatja a felszívódást. Sőt még az egészséges idős emberek szervezetében is romlik a B12-felszívódás hatékonysága.

Ha már kialakult a B12-vitaminhiány, mindenképpen nagy dózisban kell bevinni. Eddig erre csak injekciós kezelés formájában volt lehetőség, mostantól azonban már tabletta formájában is elérhető a nagy dózisú, gyógyszer minősítésű B12-vitamin. Ez ugyanolyan jó, mint az injekció, de bevétele egyszerű és naponta egyetlen tabletta is elég a hiány pótlásához.

Hirdetés

Mit ajánlunk?

A B12-vitamin Ankermann bevont tabletta vény nélkül kapható gyógyszer, egyszerű, fájdalommentes megoldás a B12-vitaminhiány kezelésére, mely 1000 mikrogramm B12 vitamint (cianokobalamin) tartalmaz. 

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

(B12Ankerann.MBlog2019.10.25.)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://meggyogyulnek.blog.hu/api/trackback/id/tr1615266602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása