Napozz helyesen! – 6 szabály, amit érdemes betartani a strandon

relaxing.jpg

A napozás egyfelől szükséges, hiszen a nap nélkül nem termel bőrünk D-vitamint, de a kellemes barnaság a bőrt is egészségesebbé teszi, szebbnek is látjuk a napbarnított színt magunkon, másokon is, és bizony-bizony a kánikulai délidőt leszámítva többségünk élvezettel sütteti magát, jobb kedvünk lesz a fényben fürdőzéstől.

De mint annyi jó dologtól, ettől is félünk egy kissé: leéghetünk, kiszárad, ráncos lesz bőrünk, sőt bőrrákunk lehet, ha napozunk…

Így jogos a kérdés, hogy mitől is függ, hogy mennyire veszélyes a napozás?

Ha a nap „alacsonyan” van, beesési szöge kisebb, a sugárzás és a felmelegedés is gyengébb lesz. A nap beesési szöge napszaktól és évszaktól függően változik, a napsugárzás ott és akkor a legerősebb, ahol a sugarak csaknem merőlegesen érik a talajt, vagyis az egyenlítő környékén egész évben. A mi éghajlatunkon tavasz közepétől ősz közepéig esik be olyan éles szögben a napsugár, hogy elég erős legyen a napozáshoz. Az északi sarkon telente egyáltalán nincs napsütés, és nyáron is igen kicsi a talaj felszínét érő sugárzás hajlásszöge.

Az emberi bőr csaknem kizárólag a napsugárzás ultraibolya-B-nek (UV-B) nevezett hullámhosszára érzékeny, az UV-A-ra alig. Ezért a meteorológia ezt a sugárzást méri, és erről ad ki figyelmeztető adatokat.

A napsütés erőssége tehát nyáron délben, tiszta időben a legnagyobb. A felhőzeten és a beesési szögön túl azonban a légkör állapota, az ózon mértéke is befolyásolja. Az ózon – háromatomos molekulájú oxigén – kétféleképpen is szűri az UV-sugárzást. Az ózon kialakulásához magas UV-sugárzás kell, s emiatt az UV-B energiája felemésztődik az "ózongyártásban". Másrészt az ózon elnyeli az UV-B-sugárzás döntő hányadát. Ezért fontos, hogy a légkörben a magasban legyen ózon (ugyan e szempontból nincs jelentősége, de az ózon egyébként mérgező, vagyis ha a légkör alacsony szintjén található, nem a magasban, akkor hatása káros).

A napsugárzás erősségét az UV index fejezi ki.

  • Gyenge sugárzás, UV index 0 - 2,9 között

Csak a csecsemőkre és a nagyon érzékeny bőrűekre lehet ez veszélyes.

  •  Mérsékelt sugárzás, UV index 3,0 - 4,9

Ez alacsony veszélyességi szint: a 11 előtt és 15 óra után 30-45 percet is lehet napozni.

  • Erős sugárzás, UV index 5,0 - 6,9

Mindenképpen ajánlott védeni a bőrt, maximum 20 perc napozás ajánlott 11 óra előtt és 15 óra után, a kisgyermekeknek és érzékeny bőrűeknek ennél is kevesebb. 11-15 óra között minél kevesebbet tartózkodjunk a napon.

  •  Nagyon erős sugárzás, UV index 7,0 - 7,9

A védtelen bőr számára magas kockázatot jelent, már 15-20 perc alatt is le lehet égni.

  •  Extrém sugárzás, UV index 8,0 feletti

Nagyon nagy kockázatot jelent, amennyiben nem védekezünk. Nagyon gyorsan, akár 10 perc alatt is leéghetünk. 11 és 15 óra között egyáltalán ne menjünk napra, ha ez mégis elkerülhetetlen, akkor intenzíven védjük szemünket, és legalább 15-ös faktorszámú napvédő krémmel bőrünket!

Napozási szabályok

1. Fokozatosan növeljük a napozási időt!

Nem szabad azonnal órákra kifeküdni napozni, fokozatosan növeljük a napozási időt! 

2. Soha ne napozzunk nagyon hosszan!

Még ha fokozatosan is növeljük a napozási időt, 11 és 15 óra között még mérsékelt vagy gyenge UV-B sugárzásnál se napozzunk 1 óránál többet. Negyedórát viszont érdemes a csúcsidőszakban napozni, vagy a csúcsidőn kívül hosszabban, hiszen csak ekkor indul be a D-vitamin termelés bőrünkben. Ha erős az UV-B sugárzás, akkor mindenképpen csúcsidőn kívül napozzunk 15 percet!

3. Használjuk helyesen a naptejet!

A „D-vitamin gyűjtő” negyedórában ne kenjük be magunkat, de ha hosszabb ideig vagyunk napon, akkor már érdemes naptejet használni. 8-as, vagy annál nagyobb faktorszámú fényvédő használata annyira blokkolja az UVB sugarakat, hogy szervezetünk nem lesz képes a D-vitamin előállítására!

Nemcsak strandoláskor kell védekezni, hanem kiránduláson, síelésen, futáskor is. Sokszor elég az arcot, kart védeni, de ha teljes testet kenjük, akkor is érdemes az arcon, orron erősebb védelmet alkalmazni. Ellenőrizzük a szavatosságot, és ha fürdéssel, izzadással vagy a ruhánkkal letöröltük a naptejet, akkor kenjük újra! Az újrakenés azonban nem növeli meg a napon tölthető időt: ha lejárt a faktorszám, a bőrtípus és a sugárzás szerint meghatározott idő, akkor menjünk árnyékba, mert hiába is kenjük be magunkat újra, nem maradhatunk tovább a napon!

4. Megfelelő naptejet válasszunk!

Bőrünk bizonyos ideig képes védekezni a napsugárzás káros hatásaival szemben, ez normális érzékenységű felnőtt embereknél átlagos sugárzás mellett kb. 20 perc.

A naptej faktorszáma azt jelzi, hogy hányszorosára növelhető a napon töltött idő anélkül, hogy az UV-B sugárzás káros lenne. Vagyis egy 5-ös faktorszámú krémet használva egy átlagos érzékenységű ember normális sugárzásban 100 percet tölthet napon. Ha erős a sugárzás vagy érzékeny bőrű emberről van szó, ez az idő csökken. A nagyon világos bőrű emberek akár 3 perc alatt is leéghetnek, ezért ha ők 5-as fényvédő faktorú naptejet használnak, akkor csupán negyedórát tölthetnek a napon leégés nélkül.

Érdemes ellenőrizni, hogy a készítmény az UV-A sugárzással szemben is véd-e, melyet egy karikába írva jeleznek.

5. Rendszeresen hűsöljünk!

Nemcsak a napsugárzás, hanem a túlzott felhevülés miatt is védekezni kell: töltsünk hosszabb időt árnyékban, ússzunk, zuhanyozzunk, és ne feltétlenül napon száradjunk!

6. Belülről is hűtsük magunkat! 

Igyunk sok folyadékot (de ne alkoholt, ami csak növeli a dehidratáltságot), hanem elsősorban ásványvizet, zöldséglevet, esetleg gyümölcslevet. A friss gyümölcsök, zöldségek fogyasztása is jót tehet.

Hirdetés

Mit ajánlunk?

A Vitagamma® D3 2000 NE étrend-kiegészítő tabletta ugyanazt a D3 (kolekalciferol) molekulát tartalmazza, amelyet a szervezetünk is előállít a napsugarak segítségével. Már egy tabletta is tartalmazza az egészséges felnőttek számára megelőzés céljából szükséges mennyiséget, és mivel a készítmény laktózmentes, laktózérzékenyek is fogyaszthatják. Ráadásul tartósítószert és színezéket sem tartalmaz.

Az étrend-kiegészítő fogyasztása nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot! A napi ajánlott mennyiséget ne lépje túl! A termék kisgyermekek elől elzárva tartandó!

  • A barnulás a bőr védekező reakciója, mellyel az UV sugárzás további káros hatásaitól véd.
  • Felhős időben is le lehet égni, mert a napsugárzás 80%-a a vékony felhőrétegen is át tud hatolni.
  • Vízben is leéghet bőrünk, mert a vízfelületről való fényvisszaverődés növeli az UV expozíciót.
  • Télen kisebb az UV sugárzás, de különösen a hegyekben a hó visszaveri a napsugárzást és megkettőzi a sugárzás erősségét.
  • Az UV sugárzás összeadódik a nap folyamán, akkor is, ha megszakítjuk a napozást.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://meggyogyulnek.blog.hu/api/trackback/id/tr9714933728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.