Tényleg csökkenti a magnézium a stresszt?

2018 augusztus 21 - Meggyógyulnék szerkesztő

relaxing_in_the_hammock_by_the_sea_near_almedalen_kisebb_1.jpg

A szervezetben található ásványi anyagok számos biokémiai folyamatban vesznek részt, melyek nélkül ezek egyáltalán nem vagy csak rosszul játszódnak le. Lehetnek enzimek vagy fehérjék alkotórészei, jelátviteli anyagok (pl. kalcium vagy magnézium), vagy szerepet játszhatnak a sejtek energia- és vízháztartásának szabályozásában (nátrium és kálium).

A magnézium – mint, tudjuk már korábbi cikkeinkből – meglehetősen sokoldalú ásványi anyag. E cikkünkben számos élettani hatása közül a stresszcsökkentő szerepét vizsgáljuk meg részletesebben.

stress.jpg

A stressz a szervezet reakciója a külvilág ingereire, mely önmagában egyáltalán nem felesleges, sőt! Ennek köszönhető, hogy életben vagyunk, hiszen hatására azonnal megemelkedik a szervezet adrenalinszintje, amely kiélesíti érzékeinket, felgyorsítja reflexeinket, fokozza éleslátásunkat, így azonnal tudunk dönteni. De mind tudjuk, akik átéltek már a legkisebb ijedtséget is: elmúltával kimerültnek érezzük magunkat, ami arra utal, hogy igencsak megterhelő szervezetünk számára. Tehát nyilván nem tesz jót nekünk, ha sokáig fennmarad a stresszhelyzet és szervezetünk magasabb fokozatban való működése.

Manapság éppen ebben az értelemben használjuk a kifejezést: hosszan tartó káros hatásként értelmezzük. Ez annyiban persze helyes, hogy ha nincs lehetőségünk megpihenni, nyugalmi állapotba kerülni, ha folyamatosan érkeznek felénk a külvilágból a választ igénylő ingerek, és ezért folyamatosan reakciókészültségben kell lennünk, akkor az ártani fog – elsősorban – szívünknek.

Stressz hatására ugyanis fokozódik a szimpatikus idegrendszerünk tevékenysége, amely egyfajta riadókészültséget hoz létre: megnövekszik szívverésünk, légzésszámunk, megemelkedik a vérnyomásunk, gyomrunk, beleink mozgása fokozódik, bizony sokaknak hasmenése is lesz.

De hol kap szerepet a magnézium ebben a folyamatban? A magnézium az adrenalin felszabadulását szabályozza, nem engedi, hogy túl sok szabaduljon fel belőle. Vagyis a normális működéshez valós visszatérést és a kórós kilengést akadályozza meg. Így bár felgyorsul a szívműködés, de nem veszélyes mértékben. Végül, de nem utolsó sorban, mivel az izmok elernyedéséhez is magnéziumra van szükség, tehát hozzájárul szívünk megpihenéséhez és a helyes szívritmus beállításához is.

Ráadásul az ok-okozat egymásra rakódik, és egyfajta ördögi körként működik! Magnéziumhiányban tehát a stressz reakció erősebb, és állandósul. A stresszhelyzet ugyanakkor „fogyasztja” magnéziumkészletünket: tehát amíg stresszben vagyunk, több magnéziumot ürítünk. Vagyis ha eleve alacsony volt a magnéziumszintünk, a stresszes állapot miatt több magnéziumot veszítünk, vagyis még rosszabbul reagálunk a következő stresszhelyzetre. Erre pedig csakis a megfelelő mennyiségű magnézium-bevitel lehet a megoldás.

A folyamatos stresszhelyzetet persze számos módon kivédhetjük vagy kezelhetjük. Elvonulhatunk a világ zajától, megengedhetjük magunknak, sőt szinte kötelezővé tehetjük a napi, heti, éves pihenést, kikapcsolódást, felszámolhatjuk a romboló hatásokat, megtanulhatunk tudatosan stresszcsökkentéssel reagálni az ingerekre, de akár biológiailag is támogathatjuk ezeket a folyamatokat.

Hirdetés

 A Magnerot tablettában a magnézium orotát molekulához kötött, mely biztosítja a magnézium jobb felszívódását.

A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

Mindent tekintetbe véve – ha Ön rosszul reagál a stresszre – érdemes megvizsgáltatni a magnéziumszintjét, szemügyre venni étrendjét, és ha szükséges pótlással beavatkozni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://meggyogyulnek.blog.hu/api/trackback/id/tr3314192669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.