Van értelme vitamint szedni?

2016 június 14 - Meggyógyulnék

Mielőtt elárulom a helyes megoldást, olvasson tovább! Kezdjük az elején! Mit nevezünk vitaminnak? Mit takar ez a szó, amelyet nap, mint nap használunk? Miért van a vitamin szó előtt egy-egy betű? Tényleg a „héjában van a vitamin”?

A vitamin szó igen beszédes, hiszen benne foglaltatik a  vita (élet) és az amin (ammóniaszármazék). Egy lengyel tudós alkotta ezt az elnevezést. Ma már tudjuk, hogy ez így nem teljesen pontos: abban az időben azt gondolták, hogy minden vitamin magában foglal nitrogéntartalmú elemet (az ammónia a nitrogén és hidrogén vegyülete).shutterstock_317482457.jpg

A vitaminok nem mások, mint energiát nem hordozó szerves vegyületek, azaz nem táplálnak, nem lehet velük „jól lakni”, de az emberi szervezet életműködésének fenntartásához szükségesek. Szerepet játszanak az anyagcsere és enzimműködés szabályozásában, és a szervezet megújításában is létfontosságúak. Az enzimműködés szabályozása azért fontos, mert az enzimek nemcsak a zsírok, fehérjék és szénhidrátok lebontásában vesznek részt, hanem építő folyamatokban, valamint az immunrendszer működésében is. A bőrfelszínen található enzimek is károsítják a kórokozókat, és ha mégis bejutnak, akkor azok burkának feloldása által segítenek megküzdeni velük.

Összesen 13 vitamin van, melyeket betűkkel, A-tól K-ig jelölünk. Felfedezési sorrendben először a C- vitamin, majd az A- vitamin, D- vitamin, K- vitamin, E- vitamin és végül a B- vitaminok következtek.

A vitaminokat többféleképp csoportosíthatjuk:

  • Vízben oldódó vitaminok: szervezetünk a napi anyagcsere során csak az életfolyamatokhoz szükséges mennyiséget tartja vissza, a többi kiürül a vizelettel, izzadsággal, ezért a túladagolástól nem kell tartanunk, ellenben naponta kell gondoskodnunk arról, hogy ezekben ne szenvedjünk hiányt. Vízben oldódnak a C- és a B-vitaminok (kivéve a B12, melyet a máj raktároz el).
  • Zsírban oldódó vitaminok: könnyű megjegyezni, hogy melyek ezek, a DEKA mozaikszóról. D, E, K, A vitamin. A zsírszövetben, valamint a májban halmozódnak, és innen szabadul fel a napi szükséglet, persze csak addig, amíg van tartalékunk. Óvatosan! Mivel képesek raktározódni hozzá nem értésünkkel túl is adagolhatjuk őket!

shutterstock_263129009.jpg

Nem csak azt kell tudnunk, hogy mi miben oldódik, hanem azt is, hogy mennyire „hőállóak” a vitaminok. Ellenáll a főzéssel-sütéssel járó magasabb hőnek a D-, K-, B3 (más néven PP, vagy niacin), B6-, B8-, B12-vitamin, míg az A-, B1-, B2-, B5-, C- és E-vitamin ilyenkor elbomlanak.

Bizonyos esetekben megnövekszik a szervezet vitaminigénye. Például:

  • serdülőkor
  • várandósság
  • szoptatás időszaka
  • őszi megfázások időszaka
  • tavaszi fáradtság
  • tartós gyógyszerszedés
  • speciális étrend követése

Ha Ön is ilyen élethelyzetben van, gondoskodjon a megfelelő vitaminpótlásról. Hogy a rengeteg elérhető készítmény közül választani tudjon, meg kell ismerkednie még néhány fogalommal.

RDA = Ajánlott napi táplálékbevitel
EAR érték =becsült átlagos szükséglet
UL = legfelsőbb biztonságos beviteli szint

shutterstock_95469097.jpgFigyelem! Mivel országonként különböző lehet az RDA számításának módja, az ajánlott napi beviteli értékek gyakran nagyon eltérhetnek! Ezért mindig megbízható forrásból (gyógyszertár) szerezze be a vitaminokat! Egy-egy tuti vételnek tűnő hamisítvány a piacról jó esetben nem tartalmaz semmit, rossz esetben mérgező lehet. Ne kockáztassa egészségét pár száz forintért!

A (multi)vitaminok zöme étrend-kiegészítőként van forgalomban, amelyek esetén jogszabály írja elő, hogy egyetlen vitamin dózisa sem lehet kisebb a napi adagban az RDA 15%-ánál (a dózis felső szintje nincs jogszabályilag meghatározva). Érdemes tehát megnézni a számokat a dobozokon: az RDA 15%-át és 90%-át tartalmazó termékek vitamintartalma között hatszoros a különbség! 

Nagyon fontos tudnia, hogy az étrend-kiegészítők fogyasztása nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot! Ahogy a nevében is van, az étrend KIEGÉSZÍTÉSÉRE szolgál.

És nem, nem a gyümölcsök héjában van a vitamin, hanem közvetlenül alatta. Ezért az almát alapos mosás után (először meleg vízzel megmosva, majd hideg vízzel leöblítve) egye héjastól! Egészségére!

shutterstock_304752233.jpg

A helyes válaszok a poszt elején feltett kérdésre:

  1. helyes, hiszen főzéssel akár el is tüntethetjük a vitaminokat
  2. részben helyes: ha vízben oldódó vitamint viszünk be a szervezetünkbe a kelleténél nagyobb mennyiségben, akkor az bizony távozni fog a vizelettel
  3. helyes, örülök, hogy készen áll megtudni többet arról, amit nem ismer

Tudta Ön?

  • Az ókori Egyiptom gyógyítói (időszámításunk előtt 1500 táján) farkasvakság ellen ökörmájat adtak betegeiknek? Ma már tudjuk, hogy az A-vitamin egyik legjobb természetes forrása a máj.
  • A legendás csukamájolajat is közel 2000 éve használják. A- és D-vitamint, illetve Omega-3-at tartalmaz. Ma már szerencsére ezeket jóízű rágótablettában vagy kapszulában is magunkhoz vehetjük, nem kell a borzalmas ízű kanalas orvosságot bevennünk.
  • Az indiánok C-vitamint adtak, amikor Jacques Cartier skorbutban szenvedő embereivel Québecben fenyőtűfőzetet itatták.
  • A C-vitamin és kávé segítségével előhívhatunk fekete-fehér filmet.
  • A jegesmedve mája annyi D-vitamint tartalmaz, hogy ha azt elfogyasztanánk, bele is halhatnánk?
  • A B12 vitamint narancssárgás színe miatt ételszínezékként is használják.
  • sörélesztő az összes B-vitamint tartalmazza.

Hirdetés

Mit ajánlunk?

A Milgamma zsíroldékony benfotiamint és idegvédő vitaminokat (B6, B12 vitamin) tartalmazó gyógyszer, amely különböző idegrendszeri bántalmak (neuropathiák, polyneuropathiák (diabéteszes, alkohol), neuralgiák, ideggyulladás; övsömör, arcideg-bénulás kezelésére javasolt. Alkalmazható tiaminhiány következtében kialakult szívizom-károsodások, reumás panaszok, izomfájdalmak gyógyítására is. Segíthet a kimerültség leküzdésében, és gyorsíthatja a lábadozást. Vény nélkül kapható bevont tabletta és lágy kapszula formában, többféle hatóanyag-tartalommal.

Kockázatokról, mellékhatásokról  olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! A betegtájékoztatót ide kattintva érheti el: 1, 2, 3.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://meggyogyulnek.blog.hu/api/trackback/id/tr118809794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.