A legtöbb ember természetes együttérzéssel támogatja közelebbi-távolabbi rokonait, barátait, sőt sokszor akár szomszédjait is, ha azok betegek. Gyerekeinket orvoshoz visszük, ha köhögnek vagy lázasak, beteg szüleinket, testvéreinket, nagybácsinkat-nagynéninket elkísérjük a vizsgálatokra, látogatjuk a kórházban, főzünk rájuk, megszervezzük ellátásukat Zavarban vagyunk azonban, ha a betegség nem elsősorban testi tünetekben jelentkezik.

Mit tegyünk, és mit tehetünk, ha felnőtt rokonunkról, ismerősünkről azt gyanítjuk, hogy talán depressziós? Hogy lehetünk biztosak abban, hogy jól értelmezzük a jeleket, hogy nem avatkozunk be egy felnőtt ember önrendelkezésébe azzal, hogy orvoshoz cipeljük szerintünk fennálló depressziója miatt? Ugyanis, míg egy „csak” fizikai betegségben szenvedő embert a tünetei előbb-utóbb ráveszik arra, hogy maga forduljon orvoshoz, egy depresszióst éppen állapota gátolja meg ebben. Ezért először azt a kérdést járnánk körbe, hogy mi a hozzátartozók feladata, amikor a depresszió gyanúja felmerül, de még nincs diagnózis, majd, hogy mire készüljenek azok, akiknél beigazolódik a gyanú. Fontos, hogy ebben a cikkünkben elsősorban a felnőtt depressziósokkal szembeni helyes magatartással foglalkozunk.

A diagnózis előtt

Figyelmeztető jelek

Korábbi cikkünkben és weboldalunkon is részletesen foglalkozunk a depresszió tüneteivel, így itt csak röviden emlékeztetünk ezekre. Figyelmeztető jel lehet például, ha egy korábban aktív embernek egyszer csak semmihez sincs kedve, a világ elszürkül körülötte. A korábban kedvelt hétköznapi örömök már nem jelentenek számára felüdülést. Magát hibáztatja mindenért, nem lát kiutat problémáiból. Rosszul alszik, különösen, ha hajnalban felébred, és nem tud visszaaludni. Magáról is egyre negatívabban beszél. A legapróbb dolgokról sem képes egyedül dönteni. Gyanús lehet a túl gyakori alkoholfogyasztás is, ami különösen a férfiakra jellemző, bár előfordul, hogy a nők is így oldják a depresszió tüneteit. A férfiaknál sokszor az agresszió is tünet lehet.

Megkülönböztetés

Fontos, hogy ne keverjük össze a depressziót csak rövidebb ideig fennálló, indokolt szomorúsággal, veszteség, kudarc miatt érzett fájdalommal. Ha ezekben a helyzetekben az érintett valódi kiutat keres, ha a szomorúság csak az élet egy-egy területét érinti, de más területeken továbbra is örömet talál, akkor nincs szó depresszióról. Ugyancsak lehetnek olyan életszakaszok, amelyekben vannak depresszív időszakok, gondoljunk csak a kamaszkorra. Fontos tehát, hogy ne lássunk minden szomorúságban, elfordulásban, konfliktusban depressziót, de ha a magatartásváltozás tartós, a tünetek erősek, a problémák halmozottan és intenzíven jelentkeznek, inkább kérdezzünk meg szakembert feleslegesen, minthogy rálegyintsünk a betegségre.

Segítségkérés

A kezeletlen depresszió egyre inkább elmélyül, de a betegek nincsenek tudatában annak, hogy betegek. Ezért a hozzátartozók felelőssége óriási, hiszen ők észrevehetik a tüneteket, és segíthetnek abban, hogy rokonuk, barátjuk minél hamarabb segítséget kapjon. Vagyis, ha a fenti tünetek közül több 2 hétnél hosszabb ideig tapasztalható, érdemes szakemberhez, legalább háziorvoshoz fordulni.

Ha tehát erős a gyanúja, hogy rokona, ismerőse depressziós lehet, ne habozzon, keressen Ön egy szakembert, és kérjen időpontot. Értesse meg a beteggel, hogy a depresszió egy betegség, amin lehet segíteni, és semmit se veszít, ha orvoshoz megy.

A diagnózis után

A legfontosabb a betegség tényének elfogadása, tudatosítása. A beteg számára azért, mert így megbocsájtóbb lesz saját magával, és segítséget kér, komolyan veszi a kezelést. A családtag számára pedig azért, mert jobban el tudja viselni a többletterheteket, ha nem kihasználásnak tekinti ezeket, hanem ugyanúgy nyújt segítséget, mintha fizikai beteg lenne a rokona.

Legyen türelmes! Ne vegye személyes sértésnek, ha a beteg nem figyel Önre, ha elutasítja szexuális közeledését, ha lassan dönt, ha lassan csinál meg valamit. Ez egy tünet, ugyanúgy nem haragudhat érte, mint ahogy a köhögésért sem haragszik beteg gyermekére. Teremtsen olyan helyet a lakásban, ahol depressziós rokona egyedül lehet.

Mivel a depresszió egyik tünete a döntésképtelenség, a másik pedig az önértékelés zavara, ezért döntéseiben is támogatni kell a beteget. De fontos, hogy Ön ne használja ki ezt a helyzetet arra, hogy mindenben saját akaratát érvényesítse. Inkább tegye fel a kérdést: hogyan döntene családtagja, ha nem lenne depressziós? És ha szükséges ilyen döntést hozzon, de ha van idő, akkor halassza el a döntést. És mindenképpen kövesse figyelemmel a beteg fontos, jövőre ható döntéseit.

A hozzátartozó szerepe a kontrollban lehet: így igenis ellenőrizheti, hogy szedi-e a beteg a gyógyszereit. Fontosak az arányok: nem kell kényszeríteni semmilyen aktivitásra a beteget, de jó, ha felkínáljuk ezeket a lehetőségeket, és örömmel fogadjuk, ha ő szeretne valamit csinálni.

Mit ne mondjon soha depressziós rokonának?

• Szedd össze magad!
• Nincs okod a szomorúságra!
• Hülyeség, képzelődés stb., hogy beteg leszel valamitől! Ne rettegj mindentől!
• Kapcsolódj ki! Pihenj egy kicsit! Utazz el! Az majd feldob!
• Ki kell menned a szabadba! Meg kell csinálnod a munkád/ a takarítást / a vizsgát stb. El kell jönnöd a buliba, mert az jót tesz neked.
• Te alkoholista vagy! (vádaskodás helyett inkább próbáld rávenni, hogy keressen valódi megoldást)

Tehát ne bagatellizáljuk a problémát, ne gondoljuk, hogy a beteg szabad akaratából tud rajta változtatni, ne kényszerítsük semmire, ne veszekedjünk, ne vádaskodjunk!

Mit érezhet a családtag?

A depresszió „fertőző”. A beteg nyomottsága kihat a környezetére is. Mivel sokszor számos feladatot át kell vállalnia a hozzátartozóknak, túlterheltté, kimerültté válnak. Ezért fontos, hogy a hozzátartozó törődjön saját magával is! Engedje meg magának a pihenést, a kikapcsolódást. Járjon társaságba, erősítse meg kapcsolatait azokkal, akik megértik, segíthetik őt ebben a helyzetben. Csináljon örömteli programokat, és ne követeljen túl sokat magától! A napi rutin segíthet a komolyabb feszültségek elkerülésében, jelezheti a hozzátartozó határait is.

Sokszor maga a hozzátartozó is bűntudatot érez, különösen, ha valakinek a gyermeke lett depressziós. De fontos, hogy magunkat se hibáztassuk, fogadjuk el saját magunkat is!

Máskor épp ellenkezőleg: a hozzátartozó dühöt érez a beteg iránt. Ez a helyzet miatt akár érthető is, de ha tudjuk, hogy ez egy betegség, akkor ezt is könnyebb kontrollálni. Beszélhet érzéseiről a betegnek is, de ne vádolja, ne hibáztassa, ne veszekedjen vele, mert csak növeli a depresszióját.

Különösen nehéz lehet depressziós szülő gyermekeként felnőni, így nekik saját maguk számára is segítséget kell kérniük.