Értsük meg, és tartsuk karban a bennünk rejlő csatornahálózatot!
Sokat halljuk, hogy a magas vérnyomás, a hipertónia veszélyes, tudjuk, hogy súlyos következményei lehetnek, de nem biztos, hogy értjük is, miről beszélünk. Persze, ha valaki csak annyit tud, hogy mit kockáztat, ha magas vérnyomását nem kezeli, vagy ha olyan életet él, ami ront a helyzeten, vagy hogyan kell helyesen vérnyomást mérni, ennyivel is sokat tehet egészsége megőrzéséért. E cikkünk azoknak szól, akik szeretnék megérteni – bár nem szakemberek –, hogyan is működik a vérkeringésünk. A magas vérnyomás tüneteiről, kockázatairól és a helyes mérésről korábbi cikkünkben olvashat.
Szervezetünk működésének alapja a vérkeringés, hiszen ez juttatja el a táplálékkal és oxigénnel teli vért a test különböző részeihez, és ez szállítja el a salakanyagokat. A vérnyomás alatt a vérnek az erek falára kifejtett nyomását értjük, ami elengedhetetlenül szükséges a vérkeringéshez. Ha nem lenne nyomáskülönbség a vérpálya központi és perifériás részei között, akkor a vér nem tudna visszafelé haladni.
Ahogy a szívtől távolodva az artériák (ütőerek, amelyek a szívből szállítják a vért a végtagok felé) egyre kisebb ágakra bomlanak, a bennük lévő vérnyomás is csökken. Az artériás hajszálerek végén a vérnyomás valamivel nagyobb, mint a vénák (a gyűjtőerek vagy visszerek, amelyek a szív felé szállítják a vért) végén. Ennek a nyomáskülönbségnek köszönhetjük, hogy a hajszálerek artériás végén víz és mikroszkopikus méretű anyagok kiszűrődnek a szövetekbe, majd a vénás végen visszaszívódnak, vagyis a szöveti (sejtközötti) folyadék cserélődését.
A szív ritmusos összehúzódásaival pumpálja a verőerekbe a vért: a bal kamra a nagy-, a jobb kamra pedig a kis vérkörbe. A két kamra által továbbított vér mennyisége azonos, de a kisvérköri nyomás jóval alacsonyabb. A szív összehúzódását szisztolénak, majd az ezt követő elernyedést diasztolénak nevezzük. Amikor a bal kamra hirtelen kilöki a vért az főverőérbe (aortába), akkor az aorta kitágul. Amikor a kamra elernyed, és záródik az aortabillentyű, akkor megszűnik a vért előremozgató nyomáskülönbség. Merev cső esetében ekkor a kilökött vérnek visszafelé kellene áramlania, de mivel az aortafal képes összehúzódni, ennek révén biztosítja azt a nyomást, ami ebben a szakaszban is előre mozgatja a vért. Az artériák rugalmassága idővel még a legegészségesebb embereknél is csökken, ez a szisztolés nyomást fogja növelni, és nehezebben jut el a vér a perifériákra.
Sem az aorta, sem a nagyobb artériák nem akadályozzák igazán a vér egyenletes áramlását, ezért a vérnyomás nem is csökken ezekben jelentősen. A legnagyobb perifériás áramlási ellenállást a hajszálerek (kapillárisok) előtti kis verőerek (arteriolák) jelentik. Ezért a vér beszorul a szív és az arteriolák közé, ami megnöveli a nyomást, vagyis ebben az arteriolák szűkülése és tágulása alapvető szerepet játszik.
A normál vérnyomás fenntartásának alapvető feltétele tehát, hogy a vérpálya és a keringő vér térfogata egymásnak megfeleljen. Az egyensúly megbomlik, ha vérzés miatt csökken a vér mennyisége, esetleg kitágulnak a hasi vénák, ami természetesen a vérnyomás csökkenéséhez vezet. Ezzel szemben növeli a vérnyomást, ha az erek fala szűkül, mert étrendünknek, életmódunknak köszönhetően lerakódások keletkeznek, illetve ha a vérünk túl sűrű.
Hirdetés
A magnézium hatása a szív- és érrendszerünkre
A magnéziumhiánynak számos szívérrendszeri tünete van, mint kamrai pótütések, azaz „extrák”; szapora szívdobogás, anginás jellegű panaszok, vérnyomás-emelkedés, digitálisz iránti fokozott érzékenység, simaizom görcsök.
Amennyiben a magnéziumhiány szív- és keringésrendszeri panaszokat okoz, akkor a magnéziumpótlásnak fontos szerepe van a panaszok megszüntetésében.
A kardiológus szakorvos ajánlatával egyes kardiológiai betegségek esetén is használják a magnéziumpótlást, de soha ne felejtsük el, hogy kardiológiai betegségek esetén magunktól semmilyen magnéziumkészítmény szedését ne kezdjük el, hanem kérjük ki az orvos véleményét!
Amikor vérnyomásról beszélünk általában a nagy artériákban mérhető nyomást értjük ez alatt. A méréssel a szisztolés és diasztolés értékeket állapítjuk meg. (A jelölése: szisztolés/diasztolés érték higanymilliméterben pl. 120/80 Hgmm.) A magas szisztolés érték – amikor az első érték már rossz, miközben a diasztolés normális marad - inkább időskorban jellemző, és az erek rugalmasságának csökkenésére, fiatalabbaknál a szimpatikus idegrendszer problémáira utal.
A vérnyomás normál értéke koronként változik. 1 éves korban 95/65 Hgmm, 6-9 éves korban 100/65 Hgmm, felnőtt korban 110/65 - 140/90 Hgmm.
A vérnyomást szervezetünkben az idegrendszer és hormonjaink szabályozzák. A vérnyomás központi szabályozásáért az agytörzsben található vazomotor és a fejartériánál található nyomásérzékelő végződések felelősek. Külső hatásokra adott válaszként összehúzódásra vagy elernyedésre serkenti az érfalakat. Az autonóm idegrendszer a szívre és az erekre hatva befolyásolja a vérnyomást. A vérnyomás szimpatikus (energiát igénylő impulzusok: pl. mozgás, izgalom) hatásra nő, paraszimpatikus (passzív folyamatok közben: pl. alvás, emésztés) hatásra csökken.
A mellékvesében termelődik az egyik leghatásosabb vérnyomásemelő hormonunk: az epinephrin vagy adrenalin, de ez felelős olyan szteroid hormonok termeléséért, melyek elsősorban a só- és vízháztartáson keresztül fejtik hatásukat a vérnyomásra. E mellett a vesében is termelődnek vérnyomásra ható hormonok. A pajzsmirigy közvetetten, az anyagcserére kifejtett hatásán keresztül befolyásolja a vérnyomást.
Tehát szervezetünk olyan, mint egy jól megépített bonyolult rendszer, és csak úgy, mint minden kifinomult szerkezet csak bizonyos határértékek között számít normálisnak a működése, és megfelelő üzemanyaggal és karbantartással őrizhetjük meg hosszú távon működését.
Ha tartósan nagy a nyomás a „csövekben”, esetünkben, erekben, akkor megvastagodnak az erek falai, majd elzáródás keletkezik a hálózatban. Magas vérnyomásról akkor beszélünk, ha a mérést többször megismételve magasabb értéket kapunk, mint 140/90 Hgmm.
A magas vérnyomás 95%-ban önmagában, és nem más betegség következményeként alakul ki. Az esetek egy részében a magas vérnyomásban szenvedőknél zsíranyagcsere-zavart, dohányzást, cukorbetegséget, túlsúlyt és a fizikai aktivitás hiányát is tapasztaljuk. Vagyis ezek a magas vérnyomás kiváltó okai lehetnek. A szükségeshez képest jelentősen nagyobb energia-bevitel serkenti a szimpatikus idegrendszer működését (így emelkedik a pulzusszám és a szív által percenként kipumpált vérmennyiség), valamint olyan hormonális változásokat indít el a szervezetben (pl. az inzulin fokozott termelését), melyek a só- és folyadék-visszatartást, a vérzsírok szintjének emelkedését és ezen keresztül érelmeszesedést okoznak, és tovább emelik a vérnyomást.
Minél magasabb valakinek a vérnyomása, annál nagyobb a szív és érrendszeri betegségek kialakulásának valószínűsége. Mivel a betegség eleinte tünetmentes, ha a fenti tüneteket tapasztalja, jelentkezzen szűrésre, ahogy a rendszeres szemvizsgálat is hasznos lehet a diagnózisban.
